Megemlékezés Ablonczy Dániel teológiai és lelkészi munkásságáról

Megemlékezés az éppen 100 éve született, 96. éves korában, négy éve elhunyt Dr. Ablonczy Dániel teológiai és lelkészi munkásságáról.

Két emlékemmel kezdem.
Az első, amikor 1963 tavaszán (én 16 éves voltam) büntetés helyett, a régi parókia szép szobájában nem szemrehányással illetett késői kimaradásomért, hanem engem leültetve a díványra, letérdelt és imádkozott értem. Az Úr Jézus elé öntötte miattam való indulatait, tehetetlenségét és bosszankodását, de imádság közben megcsendesült, megtelt bizalommal és a Megváltó kegyelmes szeretetére bízta életem jövőjét. Ez az imádság minden intelemnél és büntetésnél nagyobb munkát végzett bennem, segítette szívemet megtérésre.

A második, amikor 1965 nyár végén elébe álltam, hogy szeretnék lelkipásztor lenni, s kértem a segítségét. Meglepődött, de nem szólt ellene, hanem örömmel fogadta, elmondtam döntésem hátterét, s mindenben segítségemre volt, bízott Jézus Krisztusban, hogy képes engem alkalmassá tenni a lelkészi hívatásra, és ez így volt azután is, lelkészi munkám teljes idejében, mindig.

Testvéreim (Gábor, Kálmán és Margit) ugyanezt a bizalmat tapasztalták meg, amikor lelkipásztori szolgálatba indultak. Isten szeretetében, bocsánatában hordozta többi gyermeke (Emőke, Dániel, Ágnes, László, Anna és Pál) életét, házastársait, családjának gondjait örömeit. Nem félt a nagy családtól sem, körülvették unokái, dédunokái (10 gyermek +10 házastárs, 36 unoka +27 házastárs, és 52 dédunoka) nagy szeretettel.
Hasonló volt lelkipásztori készsége a gyülekezetbeli munkatársakhoz, családokhoz, a hozzá személyes segítségért fordulókhoz is. Őt a Jézus Krisztushoz való kapcsolata, a benne nyert hit igazgatta, mind a gyülekezeti, mind az egyházi dolgokban. Hitte, hogy Ő, az Úr él, és minden akadályt le tud gyõzni. Írásait olvasva is ez a hit sugárzik bizonyságtételében, magyarázataiban.
Boldog volt, örömmel töltötte el, hogy Jézus Krisztus üzeneteinek tolmácsa lehet. Csodálatos módon rátaláltak egymásra a hozzá hasonló hitet nyert munkatársakkal. Elfogadták pásztoruknak, gyülekezetük vezetőjének, a felülről jött igazgatás értőjének és megfogalmazójának, Istentől közéjük rendelt igehirdetőnek. Ebből a hitből támasztotta Isten a Rózsatéri Gyülekezetet.

Furcsa módon, bár általában nem tartozott a lázadók közé, a meggyőződésében való szilárdsága miatt, az ötvenes években a politikai rendőrség egyik vezetőjének feljegyzése szerint ő volt a legveszedelmesebbnek ítélt lelkész Budapesten, akit el kellene távolítani a fővárosból. A Budapest déli Egyházmegyében mégis megbecsülték munkáját, 45-55 között teológiai, 55-61 között missziói előadónak, 55-84 között tanácsbírónak választották, amit élő hittel és nagy hűséggel látott el, miközben tűrnie kellett a megjegyzéseket „Bethánista” mivoltára. Nem sokkal a társadalmi változás után a KGRE Hittudományi Kara 1995-ben „honoris kausa” tiszteletbeli doktorátussal tüntette ki elismerve hitből való szolgálatát, teológiai munkásságát.

Lelkipásztori munkája, nagy családja, egyházmegyei megbízatásai mellett folyamatosan előadója volt a DC Ó szövetségi és gyakorlati teológiai munkacsoportjának, igehirdetései, Biblia magyarázatai megjelentek a Református Egyház folyóiratban, tanulmányokban. Amióta 1943 júniusában, Sárospatakon letette a gyakorlati teológiai magántanári vizsgát folyamatosan írta könyveit, amelyek zömében az utóbbi évtizedekben nyertek kiadást. Nyolc Ó-szövetségi (Ámós, Hóseás, Mikeás, Zakariás, Zsoltárok I-II, Jeremiás I-II, Dániel és Jób), és hat Új szövetségi könyv (Máté, Jelenések, Apostolok Cselekedetei, Zsidókhoz írt levél, Korinthusiakhoz írt I-II. Levél) gyakorlati írásmagyarázata, négy kötet igehirdetése (Lélekmentés, A kereszt által gyógyul a világ, Együtt/Hol a helyem?, Nem a magamé vagyok – H Káté), három kötet lelki-gondozói munkája (Nem jó az embernek egyedül, Családkönyv, Mint madár a szélvészben), és gyülekezet történeti kötete (Magasság-mélység), tanulmányai, összesen 29 kötet jelent meg kiadásban.
Édesapánk „ébredési”, mozgalmi ember volt. Az 1941-42 években Soos Géza elnöklete mellett a Soli Deo Glória református diákszövetség főtitkára volt, édesanyánkkal (Kis Margit főiskolás leány titkár) ott ismerték meg egymást majd belépett a Szabó Aladár által alapított Bethánia CE Szövetségbe, amely meghatározta kapcsolatait, lelki közösségét, ebből kerültek ki a barátai, gyermekeinek keresztszülei. A „tiltó” időkben is szívesen vállalt, és fogadott evangelizációkat. Olyan lelkészek (Joó Sándor, Gyökössy Endre, Morvay István, Nagy Gyula, Hegyaljai György, Bertha Barna, György László, Hatolkay Árpád), és olyan hívő bethániások (Füle Lajos, Szikszai Béni, Vándor Gyula, Szamosközy Zoltán) voltak a barátai, akiket szívesen hallgattunk, ha ők vagy feleségük jöttek szolgálni Rózsatérre. Amikor 1989-ben a Bethánia CE hivatalosan is újra indulhatott, teljes mellszélességgel elvállalta az elnökséget, s mint nyugdíjas szolgált a CE piliscsabai lelkiszolgálat házában, hajdúszoboszlói konferencia telepén, az erdélyi CE konferenciáin, s mindenütt az ébredés szolgálatában.

Ablonczy Dániel élete, lelkészi pályája, ébredési és teológiai munkássága gazdag örökség, amelyet azzal szeretnénk gondozni, hogy még ki nem adott gyakorlati bibliamagyarázatai kiadását folytatni kívánjuk, hosszú élete teherhordásának és áldásainak tapasztalatait a következő generációk számára megőrizni próbáljuk.
Büszkeséggel tölt el, hogy a Magyar Köztársaság a 2000. esztendő augusztus 20-án, elismerve lelkészi és tudományos munkásságát a Magyar Köztársasági lovagkereszt kitüntetéssel becsülte meg, az akkor 85 esztendős édesapánkat.

Kelt Budapesten 2015 január 18.

Ablonczy Zsolt
ny.lelkipásztor