Ablonczy Zsolt

Igehirdetés 2017-02-19 -Ablonczy Zsolt

RÓZSATÉRI IGEHIRDETÉSEK

Rózsatéri istentisztelet, 2017 02 19. – letölthető PDF

 

 

Istentisztelet, 2017. 02. 19.

Kispest Rózsatér, de. 07.00, és 10.00 óra

Igehirdető: Ablonczy Zsolt nyugdíjas lelkész.

 

Ének:     81. Zsoltár 1-2. vers: Örvendezzetek az erős Istennek …

Ének:   220. Dicséret 1-4. vers: Bocsásd meg Úr Isten ifjúságomnak vétkét …

Lekció:  Mk 2, 1-12. Egy gutaütött ember története, akit barátai vittek Jézushoz, akinek                                                 megbocsáttattak a bűnei, és a súlyos betegségéből is meggyógyul.

Ének:   220. Dicséret 5. vers: Bátorítsad Uram, azért biztató szóddal …

Textus: Mk 2,10. „Az ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani.”

Igehirdetés: Kedves Testvérek!  A mai ige Jézus Krisztus földön érvényes hatalmáról szól, amely a bűnök megbocsátására vonatkozik, és amelyet a felolvasott ige szerinti történetben a gutaütött ember meggyógyításával erősít meg Urunk. Három üzenetet szeretnék átadni: 1.) Meglepő, hogy már akkor is voltak, akik ismerték a Názáreti Jézus hatalmát. 2.) A Názáreti Jézus messiási küldetése a bűn hatalmából való szabadítás. 3.) A betegségekből való gyógyítás a bűnbocsátó hatalom megmutatásának az eszköze. Olvasd tovább →

Hálaadás Dr. Ablonczy Dániel, a Rózsatéri Gyülekezet első lelkipásztora szolgálatáért

Hálaadás Dr. Ablonczy Dániel, a Rózsatéri Gyülekezet első lelkipásztora szolgálatáért –  Istentisztelet, 2017. 01. 15-én, Kispest Rózsatér, de. 10.00 óra. Igehirdető: Ablonczy Zsolt
Letölthető az alábbi liken: Istentisztelet, 2017. 01. 15
Istentisztelet, 2017. 01. 15_Oldal_1 Istentisztelet, 2017. 01. 15_Oldal_2 Istentisztelet, 2017. 01. 15_Oldal_3
Ablonczy Zsolt és felesége Harkai Eszter

Ablonczy Zsolt és felesége Harkai Eszter

 

Harkai Eszter bizonyságtétele 2017 01. 15. – letölthető pdf

Eszter bizonyságtétele 2017 01. 15.

Isten szeretetének feltáruló titkai -Ablonczy Dániel könyve

Az elmúlt, 2015. év tavaszán jelent meg az író, Dr.  Ablonczy Dániel három kötete is a korintusi 1-2, és a pásztori (1-2 Timótheushoz, Títuszhoz, Filemonhoz írt) levelek magyarázatával. A gyakorlati írásmagyarázatot szívesen használó igehirdetők és bibliatanulmányozók bizonnyal örömmel fogadják ezt, a most frissen megjelent új kötetet is, az Efézusiakhoz írt levél jobb megértése, és magyarázása érdekében.

Az a cím, amit a kötet kapott jelzi, hogy az Efézusban élő, pogányból keresztyénné lett hívők számára szánt üzenetek, többek között, Isten titkainak felnyíló értelmeiben mélyíthetik el az olvasókat.

Az első század második felében, olyan lavinaszerűen támadnak gyülekezetek az addig távollévőkből Krisztus hitre jutva, hogy még az apostolok számára is meglepetésszerű és megvitatni való lett a befogadásuk. Ebben a levélben Pál Apostol szól a kiválasztás, elhívás, egybeszerkesztés, a kegyelemből való megtartatás, a pogányok és zsidók közötti válaszfal lerombolása, Isten jó volta, a Krisztus-test egysége, a házasság, az anyaszentegyház, és a lelki fegyverzet titkairól. A titkok megnyílása, megértése és tudomásul vétele lesz a keresztyén egyház hitének szilárd alapja, amelyre aztán a következő évezredek gyülekezetei is felépülhetnek.

Ablonczy Dániel, a Kispest Rózsatéri Gyülekezet alapító lelkésze a Sárospataki Teológián szerzett magántanári oklevelet gyakorlati teológia szakon. Szakdolgozata az Ámos próféta könyvének gyakorlati írásmagyarázata volt, amelyet 28 éves korában írt 1943-ban. Ennek előszavában írja:

„A cél merész volt: kapcsolatot kívántam teremteni igehirdetésem és az Ige                  között. Hogy írásban is megjelenik: mások számára is szeretném kívánatossá     tenni a megjárt utat, s közkinccsé tenni, amit megértettem.” (3.oldal).

A Bethánia Szövetség elkötelezettjeként egyre távolabb került az egyház vezetésétől, és így a könyvírástól is. Megtörtént (1967), hogy egyházi pályázaton nyertes dolgozata csak azért nem nyert kiadást, mert a politikai hatalom azt leállította. Mégis írt, dolgozatai, tanulmányai, igehirdetései megjelentek a „Református Egyház” című folyóiratban (pl. Mikeás magyarázata), vagy teológiai akadémiai kurzusokban (Jeremiás, Hóseás magyarázatok). 1996-ban a budapesti KGRE Hittudományi Kara életművét tiszteletbeli doktorátussal becsülte meg. Ekkor jelent meg a Zakariás könyve magyarázata „Hogy több legyen a fény” címmel a Kálvin Kiadó gondozásában. A lelkészi szolgálatból nyugdíjba vonulva kérte fel a Reformátusok Lapja, és ezt követően a Stuttgarti Evangéliumi Rádió az újszövetségi írások sorozatban való magyarázatára, amely elkészült. Ez a mostani írás is ennek az anyagnak a része.

Édesapánk ugyan 2010 decembere óta elköltözött, de kéziratait gyermekei folyamatosan szeretnék közkinccsé tenni, annak az általa az első kötete előszavában a fentiekben megfogalmazott célnak a jegyében.

Szeretettel ajánljuk az olvasóknak,

Ablonczy Zsolt

A könyv kapható a Rózsatéri templom könyvesboltjában.

efezusi-level

Megemlékezés Ablonczy Dániel teológiai és lelkészi munkásságáról

Megemlékezés az éppen 100 éve született, 96. éves korában, négy éve elhunyt Dr. Ablonczy Dániel teológiai és lelkészi munkásságáról.

Két emlékemmel kezdem.
Az első, amikor 1963 tavaszán (én 16 éves voltam) büntetés helyett, a régi parókia szép szobájában nem szemrehányással illetett késői kimaradásomért, hanem engem leültetve a díványra, letérdelt és imádkozott értem. Az Úr Jézus elé öntötte miattam való indulatait, tehetetlenségét és bosszankodását, de imádság közben megcsendesült, megtelt bizalommal és a Megváltó kegyelmes szeretetére bízta életem jövőjét. Ez az imádság minden intelemnél és büntetésnél nagyobb munkát végzett bennem, segítette szívemet megtérésre.

A második, amikor 1965 nyár végén elébe álltam, hogy szeretnék lelkipásztor lenni, s kértem a segítségét. Meglepődött, de nem szólt ellene, hanem örömmel fogadta, elmondtam döntésem hátterét, s mindenben segítségemre volt, bízott Jézus Krisztusban, hogy képes engem alkalmassá tenni a lelkészi hívatásra, és ez így volt azután is, lelkészi munkám teljes idejében, mindig.
ablonczy daniel4

Testvéreim (Gábor, Kálmán és Margit) ugyanezt a bizalmat tapasztalták meg, amikor lelkipásztori szolgálatba indultak. Isten szeretetében, bocsánatában hordozta többi gyermeke (Emőke, Dániel, Ágnes, László, Anna és Pál) életét, házastársait, családjának gondjait örömeit. Nem félt a nagy családtól sem, körülvették unokái, dédunokái (10 gyermek +10 házastárs, 36 unoka +27 házastárs, és 52 dédunoka) nagy szeretettel.
Hasonló volt lelkipásztori készsége a gyülekezetbeli munkatársakhoz, családokhoz, a hozzá személyes segítségért fordulókhoz is. Őt a Jézus Krisztushoz való kapcsolata, a benne nyert hit igazgatta, mind a gyülekezeti, mind az egyházi dolgokban. Hitte, hogy Ő, az Úr él, és minden akadályt le tud gyõzni. Írásait olvasva is ez a hit sugárzik bizonyságtételében, magyarázataiban.
ablonczy daniel2Boldog volt, örömmel töltötte el, hogy Jézus Krisztus üzeneteinek tolmácsa lehet. Csodálatos módon rátaláltak egymásra a hozzá hasonló hitet nyert munkatársakkal. Elfogadták pásztoruknak, gyülekezetük vezetőjének, a felülről jött igazgatás értőjének és megfogalmazójának, Istentől közéjük rendelt igehirdetőnek. Ebből a hitből támasztotta Isten a Rózsatéri Gyülekezetet.

Furcsa módon, bár általában nem tartozott a lázadók közé, a meggyőződésében való szilárdsága miatt, az ötvenes években a politikai rendőrség egyik vezetőjének feljegyzése szerint ő volt a legveszedelmesebbnek ítélt lelkész Budapesten, akit el kellene távolítani a fővárosból. A Budapest déli Egyházmegyében mégis megbecsülték munkáját, 45-55 között teológiai, 55-61 között missziói előadónak, 55-84 között tanácsbírónak választották, amit élő hittel és nagy hűséggel látott el, miközben tűrnie kellett a megjegyzéseket „Bethánista” mivoltára. Nem sokkal a társadalmi változás után a KGRE Hittudományi Kara 1995-ben „honoris kausa” tiszteletbeli doktorátussal tüntette ki elismerve hitből való szolgálatát, teológiai munkásságát.

Lelkipásztori munkája, nagy családja, egyházmegyei megbízatásai mellett folyamatosan előadója volt a DC Ó szövetségi és gyakorlati teológiai munkacsoportjának, igehirdetései, Biblia magyarázatai megjelentek a Református Egyház folyóiratban, tanulmányokban. Amióta 1943 júniusában, Sárospatakon letette a gyakorlati teológiai magántanári vizsgát folyamatosan írta könyveit, amelyek zömében az utóbbi évtizedekben nyertek kiadást. Nyolc Ó-szövetségi (Ámós, Hóseás, Mikeás, Zakariás, Zsoltárok I-II, Jeremiás I-II, Dániel és Jób), és hat Új szövetségi könyv (Máté, Jelenések, Apostolok Cselekedetei, Zsidókhoz írt levél, Korinthusiakhoz írt I-II. Levél) gyakorlati írásmagyarázata, négy kötet igehirdetése (Lélekmentés, A kereszt által gyógyul a világ, Együtt/Hol a helyem?, Nem a magamé vagyok – H Káté), három kötet lelki-gondozói munkája (Nem jó az embernek egyedül, Családkönyv, Mint madár a szélvészben), és gyülekezet történeti kötete (Magasság-mélység), tanulmányai, összesen 29 kötet jelent meg kiadásban.
ablonczy daniel6Édesapánk „ébredési”, mozgalmi ember volt. Az 1941-42 években Soos Géza elnöklete mellett a Soli Deo Glória református diákszövetség főtitkára volt, édesanyánkkal (Kis Margit főiskolás leány titkár) ott ismerték meg egymást majd belépett a Szabó Aladár által alapított Bethánia CE Szövetségbe, amely meghatározta kapcsolatait, lelki közösségét, ebből kerültek ki a barátai, gyermekeinek keresztszülei. A „tiltó” időkben is szívesen vállalt, és fogadott evangelizációkat. Olyan lelkészek (Joó Sándor, Gyökössy Endre, Morvay István, Nagy Gyula, Hegyaljai György, Bertha Barna, György László, Hatolkay Árpád), és olyan hívő bethániások (Füle Lajos, Szikszai Béni, Vándor Gyula, Szamosközy Zoltán) voltak a barátai, akiket szívesen hallgattunk, ha ők vagy feleségük jöttek szolgálni Rózsatérre. Amikor 1989-ben a Bethánia CE hivatalosan is újra indulhatott, teljes mellszélességgel elvállalta az elnökséget, s mint nyugdíjas szolgált a CE piliscsabai lelkiszolgálat házában, hajdúszoboszlói konferencia telepén, az erdélyi CE konferenciáin, s mindenütt az ébredés szolgálatában.

Ablonczy Dániel élete, lelkészi pályája, ébredési és teológiai munkássága gazdag örökség, amelyet azzal szeretnénk gondozni, hogy még ki nem adott gyakorlati bibliamagyarázatai kiadását folytatni kívánjuk, hosszú élete teherhordásának és áldásainak tapasztalatait a következő generációk számára megőrizni próbáljuk.
Büszkeséggel tölt el, hogy a Magyar Köztársaság a 2000. esztendő augusztus 20-án, elismerve lelkészi és tudományos munkásságát a Magyar Köztársasági lovagkereszt kitüntetéssel becsülte meg, az akkor 85 esztendős édesapánkat.

Kelt Budapesten 2015 január 18.

Ablonczy Zsolt
ny.lelkipásztor

Ablonczy Zsolt – Evangélizációs alkalomsorozat – A hit harca szép – 2013. 3. 4.

RÓZSATÉRI 
IGEHIRDETÉSEK

EVANGÉLIZÁCIÓ

2013. március 4-8. hétfőtől-péntekig 5 este.

A hit harca szép

Bevezető gondolatok
Ige: 1 Tim 6, 12

Kedves Testvérek!
– A felolvasott ige alapján bátran kimondható az a megállapítás, hogy a hit harca szép; „harcold meg a hit szép harcát”. A keresztyén hitről úgy szól Timóteusnak Pál apostol, mint megvívandó küzdelemről. Az első század második felében, amikor rohamosan terjed a krisztushit a nem zsidó (pogány) területeken is, nem mindegy, hogy Jézus követői milyen eszközökkel győznek a gonosz uralma felett. A szelíd Názáreti Jézus, akit a zsidó nép vezetőinek vádjaira megfeszítettek a rómaiak Jeruzsálemben, azt a meggyőződést ébresztette a benne beteljesült próféciák, a megrendítő tanítások és csodák, és követőinek bizonyságtétele által, hogy ő az egyetlen élő Isten Fia, az Úr, a Krisztus.
A Názáreti Jézusba vetett hit sajátos harcáról mondja Pál apostol, hogy szép.
– Mint alapvető kérdés jelenik meg az eszmélődő ember szívében az, hogy mi határozza meg a cselekedeteimet, életem útját, irányát, célkitűzéseit? Különböző, megismert filozófiák hatnak rá, harcolnak benne és körülötte, veszik birtokukba a szívét, és ezzel irányítják az életét. Amíg az ideiglenes állapotból végleges meggyőződés lesz, folyamatos belső és külső küzdelem folyik, és ez a küzdelem tovább tart a végleges belső irányítás megőrzése érdekében is. Évezredek óta zajlik a harc a szívekért, a szívben történt döntések megőrzéséért, a meggyőződésre jutottak közösségéért, a meggyőződés tisztaságáért, üdvösséges végkifejletéért.
– A szépségről, hogy mit tartunk szépnek, hogy a szép mitől szép különbözők lehetnek a vélemények. Az a szó amelyet Pál apostol használ, a görög „kalos”, alkalmast, megfelelőt, kedvest, használhatót, nem romlottat, jót (héber: tób) nemest , kifogástalant jelent. A keresztyén hitre jutottak számára a Názáreti Jézus minden tette, szava, életvitele és harca követni valóan megragadó, meghökkentően szép, amiben gyönyörködik az élő Isten, mert a rontásból származó bukástól megmentő, és az üdvösség örömében megtartó küzdelem az emberért. Olvasd tovább →

Copyright ©2011 Kispest-Rózsatér Református Egyházközség | A családbarát közösség.