Tag: Házaskörök

Bejártuk az óbudavári “Házaspárok útját”!

A “Házaspárok útjához” kapcsolódó könyvecskéket érkezésünkkor megvettük (pályázati pénzből) és a résztvevők között kiosztottuk, majd rövid megbeszélés és ima után egymást nem zavarva páronként útnak indultunk a 15 állomás felé (1,5-2 órát vett igénybe). Ezután közös alkalom keretében megbeszéltük élményeinket, megosztottuk gondolatainkat, majd közös imával zártunk.

El is szaladt az idő, és mivel a nagytakarítás miatt helyben nem kaptunk ebédet, a kb. félórányira lévő Halsütőhöz mentünk (71-es út, Aszófő). Rengetegen voltak, így eltartott egy darabig a rendelés, de megérte. Nem véletlenül tartják számon a Balaton környéki 10 legjobb halsütője között. (Varga Laci a kolbász mellett döntött. Sajnos itt N.Gáborék hazaindultak.)

Visszaautóztunk Kékkútra, a forráshoz és feltankoltunk, majd tettünk egy sétát Salföldön, ami egy ma is lakottan működő skanzenfalucska.

DSC_0708-naplemente

Az est fénypontja és egyben záróprogramja a Balaton-felvidék talán legszebb geológiai látványossága: Hegyestű, ahol éppen a naplementéig maradtunk.

Házaskörös kirándulás május

Szeretettel küldöm az általam készült fotókat.
A kirándulástól semmilyen időjárási körülmény nem tántorította el a résztvevőket (14 fő), csak a programunk módosult. Az eredetileg tervezett programot megkíséreljük egy kora őszi időpontra tenni.

Mivel az esőzés reggel olyan volt mint a mobilhálózat, azaz országos lefedettségű, ezért szavazásra bocsátottuk, hogy mi tévők legyünk és végül a Velencei-tó környéke lett belőle.

Hajókázás a tavon, hosszú séta a korzón (egy kis kávé, lángos, palacsinta) melyek végén a helyi Református Templom utca fronti megtekintése és a helybéli lelkész oda-vissza üdvözlése (éppen akkor érkezett autóval). Visszafelé indulva, a templomhoz közel egy kedves, családiasan kicsi fagyizónál időztük, ahol a fogyasztás közben megfeledkeztem a fotózásról, ami nem csoda, hiszen csak csoki fagyiból volt 3 féle és csokis fagyiból még néhány (pl. banános-csoki, snickers-fagyi, cookies)….
Miklósy Zsolt

  • Házaskörös kirándulás május

Pásztor házaskör

Kik vagyunk és mi a feladatunk
Házaskörünket az egymás számontartása jellemzi, azon belül is leginkább az egymásért való imádkozás. Találkozásainkban jelen van az őszinteség, a nyitottság és a vidámság.
Korosztályunk 35-55 év közötti.

Célunk
A kisközösségünk célja, hogy a Teremtő Isten ránk vonatkozó akaratát egyre jobban megismerjük. Szeretnénk egymás hite által épülni és a testvéri-baráti kapcsolatokban elmélyülni.
Az alkalmainkat énekléssel kezdjük, majd az alkalomtartó egy fohásszal vezeti be az igei üzenetet. Ezután beszélgetünk, elmondjuk a bennünk megfogalmazódott gondolatokat. Imaközösséggel és énekléssel fejezzük be az együttlétet. Ezt követően szeretetvendégségben vagyunk együtt kötetlen beszélgetés keretében. Olvasd tovább →

Fiatalok házasköre

Élő közösségként, az Ige révén 

Kik vagyunk?
Házaskörünk célja, hogy élő közösségként, az Ige révén segítse házasságaink fejlődését. Találkozóinkon jó hangulatban igyekszünk a számunkra fontos, aktuális kérdéseket átbeszélni, körbejárni.

Kiket várunk?
kb. 25-40 év közötti fiatalokat

Célunk
Közösségépítés és házassággondozás.

Feladatunk
Fontos, hogy jól érezzük együtt magunkat mi is és a gyerekeink is, és egy kis közösségen belül oszthassuk meg gondolatainkat egymással, elsősorban de nem kizárólagosan a hitünkről, a családi életünkről, házasságról, gyereknevelésről.
Vannak kiruccanós együttléteink is, de többnyire egy témát járunk körbe, felvezetéssel, és az azt követő beszélgetéssel. Szeretünk énekelni is, mindig vannak finom falatok, és igyekszünk gyerekvigyázót is szervezni, hogy a komolyabb dolgokról zavartalanul tudjunk beszélgetni.

Összejövetelek ideje
Minden hónap harmadik szombatja/vasárnapja, délután négytől nyolcig.

Összejövetelek helye
Saját otthonainkban szoktunk találkozni. (előzetes egyeztetés szerint)

Kapcsolat
Csehi Gábor, Király Levente
csehigabi@gmail.com

Házaskör, nemcsak házasoknak

Kik járnak ide és kiket várunk

  • akik a hétvégi alkalmakra nem tudnak eljutni
  • akiknek kedvezőbb a hétköznap este fél kilences időpont
  • akik formalitásoktól mentesen szeretnek beszélgetni
  • akik egy kis kiengedésre, és közösségre vágynak
  • akik ihletet keresnek (akár fáradt állapotban is)

Összejövetelek helye és ideje
Ösztől tavaszig, általában a hónap utolsó csütörtökén estefelé jövünk
össze a parókián, vagy valamelyik családi otthonban. A biztonság
kedvéért érdemes előzőleg érdeklődni.

Kapcsolat

Kóra Tamara, és Karesz
E-mail: karoly.kora@gmail.com

Copyright ©2011 Kispest-Rózsatér Református Egyházközség | A családbarát közösség.