Reformációs Sorozat Rózsatér – 2017 május 7.
Valaki azt mondta nemrég, az a baj velem, hogy mindig magamról beszélek! Igaz? Abban bizonyára, hogy mindig magam felől indulok a mondandómmal, hogy bizonyságtétellé lehessen, érinthessen, út nyíljon köztem és a másik ember között. Hitem szerint csupán az Isten által érintett érint. A reformáció évében csupa olyan emberről beszélünk, aki érintett volt. Kit így, kit úgy szólított, hívott el Istenünk, hogy amit megértett, az diktáljon számára lépést, utat, életet. Érdemes nekünk a reformátorokról beszélni? Újít, lépést ad?
Múlt héten került elém Tamás kérdése: Uram, nem tudjuk hová mégy, honnan tudnánk akkor az utat? Mit felel Jézus? Én vagyok az út, az igazság és az élet. (János 14:5-6.) Mire indít?
Sok éve, így érkezett haza az óvodából hatodik, legkisebb gyermekünk, aki akkor már sokat hallott Jézus Krisztusról: – Anya, nincs Úr Jézus! – Hogy-hogy? – hökkentem meg. – A Dóri mondta, nem látom, hát nincs. – Mikor szóhoz jutottam, azt kérdeztem tőle – És akit nem látsz, az nincs? A nővéredet se látod, mert távol él tőlünk, de ugye van? – Elgondolkodott kicsit, azután, váratlanul, ezt kérdezte: Az én Ilona Mamám a mennyben van? Mi is oda megyünk? – Igen – feleltem… Ő akkor egyszerűen lehajtotta a fejét, összekulcsolta a kezét, és hangosan imádkozott: – Úr Jézus mutasd meg az utat hozzád! – Aztán felkelt, és kiment játszani. Milyen egyszerű! Hallani, hinni, lépni. És mi? Mitől reformálódik, újul a hitünk?
Egyszer, még a kilencvenes években, mikor együtt volt a család, Édesanyánk elsóhajtotta magát: De jó lenne, ha közülünk valaki utána járna az egykor élt Ablonczy felmenőknek! Könyvtáros lévén, magamra vettem ezt, s mikor hozzá kezdtem, igen örült buzgalmamnak. Jó is, hogy ma került rám a sor, hogy Anyák napján szólhatok, ebben a hozzá, hozzájuk kötődő térben, egy több száz éve élt Ablonczi elődről, akit a kutatás során megtaláltam.
Édesapám sárospataki diák volt elemista korától egészen a teológia elvégzéséig. Azt mondta egyszer, mikor beszélgettünk, hogy emlékszik arra, kisdiák korában azt a feladatot kapta, hogy keressen, kutasson az ottani pataki levéltárban, hátha találkozik ősei nevével, valamelyik régi iratban. Hogy mit nézett át, arra nem emlékezett, de talált két Ablonczi-t, kinek a nevét valamikor a XVI század táján feljegyeztek, olyat, ki egykor útra kelt, külhoni egyetemeken tanult. A nevükre, s más egyébre egyáltalán nem emlékezett. Csak arra, hogy kettőt talált…
Így aztán én is Sárospatakon érdeklődtem először. Csupán egyetlen nevet találtak, Ablonczi Gáspárét, kinek 1701-ben jegyezték fel nevét az akkor épp Erdélybe menekített pataki iskola diákjai sorában. Feltételeztem, hogy nem őt találta egykor Édesapám, vagy ha igen, talán ő az egyik, de ki lehet a másik, aki tán a reformáció táján tanult külhonban? Hol, miben keressem?
Támadt egy ötletem, beírtam a Google keresőjébe a nevünket többféle változatban, és mert nem restelltem végignézni azt a temérdek közlést, felfedezhettem, Boldva község honlapján szerepel egy Ablonczi Menyhért, aki 1578-ban alapította a református gyülekezetet! Ő lesz az! De hol tudhatnék meg róla többet?
Sokáig kerestem a külföldön tanuló magyar diákok névsorát, de amit megtaláltam, azon nem szerepelt Ablonczi nevű. Közel egy évi érdeklődő levelezés után, megtalálta valaki Szabó Géza, Halléban 1941-ben megjelent írását, A wittenbergi Magyar bursa anyakönyvét. És el is küldte nekem. Akkor láttam, igen, ott van Ablonczi Menyhért, neve, olyan nevek között, melyek rég ismerősen csengenek. Ott van, ugyanazon az oldalon szerepel Daru Pataki János, Fabricius Balázs, Ilosvai Péter, Berzeviczi Márton, Szikszai György, Sbolti Demeter…
Vajon kinek szavára, biztatására vágott egykor útnak a mi elődünk Ablonczi Menyhért? Volt támogatója, útitársa? Lehet, hogy épp a wittenbergi magyar bursát alapító Kakas Györgyel találkozott, ki onnan hazatérve Sajószentpéteren lett prédikátor? Persze, az is lehetséges, hogy az előző évek során Wittenbergben többször is megforduló, Dévai Bíró Mátyás szólította őt meg, ki járt Miskolcon, Szikszón, Kassán, Debrecenben, s ki tudná felsorolni még hol? Bárki is hívta, a hiteles szó mögötti Úr útnak indította Wittenbergbe, Melanchton-t hallgatni…
Gyerekkorunkban, mikor Édesapám a reformátorokról beszélt, nekem Melenchton Fülöp – bocsánat a kifejezésért – volt a kedvencem. Elsősorban bizonyára azért, mert úgy beszélt róla, mint aki maga is szereti, nagyra becsüli. Később, mikor olvastam Melanchtonról, életéről, munkálkodásáról, az is kiderült mi lehetett lelkesítő, vonzó egy gyerek számára:
Melancton Fülöp 1497-ben született, édesapját igen korán elvesztette, nagybátyja nevelte, taníttatta a jó eszű, tehetséges kisfiút. Első nevelője a magyar származású Hongarus János volt, latinul, görögül tanította, és eredményesen is, mert 12 évesen Heidelbergbe került az egyetemre, 14 esztendősen érettségizett, 16 esztendősen elnyerte a magisteri oktatói fokozatot. 18 évesenmeg jelent első dolgozata, s 21 esztendős, mikor megjelenik Görög nyelvtankönyve. Ezután hívták tanítani Wittenbergbe, ahol megismerte a már ott tanító Luther Mártont, hamar szót értettek, sokat beszélgettek, egyházról, hitről, megújulásról, s Melanchton Fülöp nevéhez fűződik az Ágostai hitvallás megírása is, melyben az uralkodónak hittételeiket összefoglalta…
Tudományának hire bejárta Európát, előadásainak hallgatására távol országokból özönlött az ifjúság. Görög nyelv tanítónak hívták eredetileg, s ő előadásokat tartott az ó- és újtestamento-mi szentirás magyarázatából, római és görög remekírókból; tanított etikát dialektikát, fizikát, matematikát. Müvei mutatják, mily alaposan értette mindezeket a dolgokat. Magas fokú műveltsége, világos előadása s a tudományokban való jártasságával kiérdemelte a Német-ország tanítója megtisztelő czimet, a mellyel korában senki se dicsekedhetett. 1523-tól 1560-ig, Melanchton haláláig 442 magyar ifjú látogatta a wittenbergi egyetemet. A magyarok külön társulatot (bursa) alakítottak. Tagjaikat vallásos buzgóságra, erényes életre, kihágások és bűntények elkerülésére s magyar ruha viselésére kötelezték.
Mikor Melanchton azt látta (1549), hogy a magyar tanulók nem igen járnak a templomba, megkérdezte tőlük: miért teszik ezt? A tanulók őszintén megmondták: nem értik a német prédikációt. Melanchton a magyarok számára a saját házában ifjúsági isteni tiszteletet tartott. Azonban a tanulók száma csakhamar annyira megszaporodott, hogy nem fértek el; ez időtől fogva az egyetem egyik tantermében tartotta meg, s mivel gazdag és szegény, ifjú és gyermek egyaránt özönlött ide, egész haláláig folytatta. Tanítványai leírták szeretett tanáruk beszédeit. Halála előtt arról beszélt nekik, miért nem kell félni a haláltól:„Megmenekülsz bűneidtől. A világosságra jutsz, Istent látni, Isten Fiát szemlélni. Megismered azokat a csodálatos titkokat, amelyeket ebben az életben nem tudtál megérteni: miért teremtettünk olyanoknak, amilyenek vagyunk, és mi a két természet egyesülése Krisztusban.”
Luther Márton így beszélt magáról és Melanchton Fülöpről:„Én arra születtem, hogy banditákkal és ördögökkel kelljen harcolnom, s azokat leterítenem, azért könyveim sokkal viharosabbak és harciasabbak. Nekem tuskókat és fatörzseket kell irtanom, töviseket és bozótokat kivágnom, posványokat betöltenem, én goromba erdőirtó vagyok, akinek utat kell törnie és egyengetnie. Ezen viszont Melanchton Fülöp mester szelíden és csendesen jár, épít és plántál, jókedvvel vet és öntöz, erre neki Isten gazdagon juttatta adományait.”
Mi mindent adhatott át diákjainak, akik hazatértek? Mi mindent kapott tőle útravalóul a mi elődünk Ablonczy Menyhért, ki hazaérkezése után protestáns gyülekezetet alapított?
Időközben immár dokumentálhatóan kiderült, hogy Ablonczi Menyhért 1578-ban Boldván protestáns gyülekezetet alapított, s négy esztendőn át ott szolgált. Megjelent: Bodnár Tamás: Borsod megyei prédikátorok az 1576-1652 közötti tizedjegyzékek alapján (2003), illetve Ugrai János Adattára (2007) A Tiszáninneni református egyházkerület lelkészei. És végül a Gömör vármegyei közgyűlési jegyzőkönyveiben, az Ablonczi család többi tagja közt több ízben is felbukkan a neve 1571 és 1587 között.
Négy esztendőn át, nem akármilyen körülmények közepette (felekezeti szorongattatások, török uralom, portyázások, szülőfalujának pusztulása…), a boldvai gyülekezetért fáradozik ez az általam most megismert előd: Ablonczi Menyhért. És ez a a gyülekezet ma is megvan, él, úgy hiszem abból is, ami Isten kegyelméből egykor elődünk megújult hite által vettetett.
Múlt vasárnap Boldván jártam, ahova évek óta készülök. Elődöm emléke vitt, aki egykor hallva hallott, érintődött, és elindult, hogy felkeresse a hitet ajándékozni, megújítani tudó Úr akkori szószólóit Wittenbergben. És amit szívében, lelkében onnan hazahozott, az másokért lépni kényszerítette. Különös élmény volt múlt vasárnap Boldván járni, látni az ódon szószékre fellépő Zsolt bátyámat, ki a helyi lelkész kérésére az igét hirdettte.
Milyen különös ráfelelés itt Kispest Rózsatéren az is, hogy egy kései utód, Ablonczy Dániel lelkipásztor, több száz év múltán, 1944-47-ben, a háború ezernyi megpróbáltatása közepette, gyülekezetet alapító lelkész lett. Szabad, kell, és lehet, Isten ajándékaira csodálkozni, és érte neki újra meg újra hálát adni- Neki, kinek nemzedékről, nemzedékre megmaradó a hűsége…
dr Michna Ottóné Ablonczy Ágnes
