Tag: gyülekezet

Gyülekezeti, családi, ifjúsági hétvége – 2016 Mátraháza

Az elmúlt hétvégére még mindig szívesen emlékezem. 88 fős közösségünk 1/3 része fiatal családokból és ifisekből állt, bővölködtünk testi-lelki-szellemi táplálékban. Vendégünk volt Németh Pál lelkész, iszlám szakértő. Előadását felvettük, ha kéri valaki, rendelkezésre bocsátjuk.  – Ablonczy Kálmán lelkipásztor

 

 

M á t r a h á z a program

 

M á t r a h á z a program

 

Lengyelországi emlékképek

Lengyelországi gyülekezeti kirándulás : 2014 október 23-26 között volt. 

Érdekességképpen itt a teljes útvonalterv, köszönet  Ablonczy Kálmánnak és Dr. Egervári Gizellának a szervezéséért:

 

1. nap

Budapest-Besztercebánya-Breznóbánya-(Alacsony-Tátrán keresztül) Poprád- Szepesszombat-Késmárk-Zakopane (kb. 350-400 km) útvonalon haladunk. Út menti pihenőket (Rétság ill. Poprád előtt) közbeiktatunk, majd megállunk Szepesszombaton (főtér, templom, szárnyas oltár). Zakopanéba érkezés várhatóan este 6-7 óra körül, szálláshelyünkön meleg ételt kapunk. A vacsorát követően kezdeményezünk – a szálláshely adta körülmények között – esti, fakultatív programot (beszélgetés, vetítés, éneklés, ujjnyi bor, stb.).

 

2. nap

Reggelit követően a szálláshelyről Zakopane sétálós utcájához buszozunk, rövid szabadidőben (1 ó) sétálhatunk, vásárolhatunk, majd tovább indulunk Krakkóba (kb. 110 km). Az óvároson belül megtekintjük a főteret, a várat (Wavel), kellő szabadidőt biztosítunk (2,5 ó) az egyéni sétálásokra, programokra (utazásunk alatt bőséges információkhoz jutunk idegenvezetőnk, dr. Egerházy Gizella jóvoltából).

Amennyiben időbeosztásunk engedi, visszaindulva megállunk Krakkó külvárosában, s megtekintjük a monumentális II. János Pál központi emléképületet, ill. elsétálhatunk egy sírkerthez, ahol eltemették id. Ablonczy Dánielt (kármelita kolostorhoz tartozó temető, Krakkó-Lagiewniki). Kora este érkezünk Zakopanéba.

Napközben uzsonnát biztosítunk (2 összetett kenyér, zöldség, gyümölcs, ásványvíz), este, szálláshelyünkön meleg vacsorát kapunk. Étkezés után ismét kezdeményezünk fakultatív programot.

3. nap

A reggelit követően Zakopanéban tartózkodunk (2 ó), választhatunk szabad idős sétálást, ill. sikló segítségével (v. gyalogosan) felmehetünk a Gubalowka kilátóba. Ezt követően Auschwitzba (Oswiecim, kb. 130 km) utazunk, megtekintjük a valamikori haláltábor-múzeumot (filmvetítés, barakkok, kb. 1,5-2 ó), majd visszaindulunk Zakopanéba. Este meleg vacsora, fakultatív programok, esti séta.

Akik nem kívánnak Auschwitzba utazni, önszervezéssel (!) rövid tátrai kiránduláson vehetnek részt.

Napközben uzsonnát biztosítunk.

4. nap

– Óraátállítás! – Reggelit követően elbúcsúzunk szálláshelyünktől, a Szepesség felé indulunk, Lysa Polanát, majd Poprádot érintve érkezünk először Csütörtökhelyre (gótikus kápolnával kiegészülő román kori templom), majd Szepesváraljára, ahol a belső városrészt, a főteret, kicsit tovább utazva a várat tekintjük meg (világörökség!). Kassától keletre, 20 km-re található Magyarbődre (Bidovce) utazunk tovább, ahol délután 3 órától a templomban istentiszteleten veszünk részt (Orémusz Zoltán kassai esperes fogad minket), a kultúrházban pedig – adomány ellenében – helyi népi műsort láthatunk. Innen hazaindulunk, s Miskolcot érintve érkezünk Bp-re, várhatóan este 7-9 óra között (kb. 300km). Uzsonnát a zárónapon is biztosítunk.

További tudnivalók: Meleg ruha, túracipő, kabát, esőkabát, esernyő ne maradjon otthon. A hegyekben igen hűvös lesz. A szobák komfortosak, ágyneműt kapunk, hozni kell törölközőt, tisztasági felszerelést, poharat. Személyes gyógyszereinkről ne feledkezzünk el. Szálláshelyünk 3 emeletes épületben lesz, lift nincs, igyekszünk az alsó szinteken elhelyezni mindazokat, akiknek nehéz a lépcsőzés. Az első napon napközbeni élelmet hozzunk magunkkal, egyebekben félpanziós ellátásunk, s uzsonnánk lesz.

 

SAKKSZIMULTÁN 70 TÁBLÁN !!

SAKKSZIMULTÁN 70 TÁBLÁN !!

Ritka lehetőség, hogy nemzetközi sakkmesterekkel játszunk, és akár le is győzzük őket ( ?), hiszen nekik egyszerre 70 sakkozóra és játszmára kell figyelniük !

Ha kicsit is szereted a sakkot, ismered a lépéseket és szabályokat, elmúltál már 6 éves, nem vagy még 100 ( ) esztendős, akkor TÉGED is hívunk és várunk !

December 6-án, szombaton du. 4 órára, a Karácsony Sándor iskolába (XIX. Kisviola u.44.) !

Játszhatsz a sakkmesterrel, együtt édesapáddal, nagyapáddal, gyermekeddel, unokáddal, de játszhatsz külön-külön sakktáblán is.

Vendégeink lesznek:

  • ORGOVÁN SÁNDOR nemzetközi sakkmester és
  • ORSÓ MIKLÓS nemzetközi sakkmester

sakk

A szimultán játék: a sakkmesterek világos színnel játszanak az egymás mellett felállított sakktáblák mögött ülőkkel, körbe-körbe járva. Akkor kell lépnünk a bábukkal, amikor odaérkezik a mester, ő azonnal válaszol, majd továbbhalad, s így lépésenként addig tart a játszma, míg valamilyen eredmény nem születik.

A mester jelenlétében megtett lépést nem szabad módosítani.

FONTOS, hogy jelentkezz előre, s foglalj magadnak táblát!

Ha valóban el tudsz jönni, akár családtagokkal, barátokkal, szeretettel várunk, s

kérjük, november végéig iratkozz fel!

paplak@gmail.com címen a világhálón, ill. a 30 9600 431 mobilszámon ABLONCZY KÁLMÁN lelkész-szervezőnél!

A Kispest-Rózsatéri Református Egyházközség idén 70 éves. Ebből az alkalomból kerül sor e jubileumi, díjmentes, nagy létszámú sakkszimultánra!

Gyülekezeti kirándulás – Lengyelország, Felvidék

Kassától keletre, 20 km-re található Magyarbődön (Bidovce) vasárnap délután 3 órától a templomban istentiszteleten vettünk részt Orémusz Zoltán kassai esperes fogadott minket, a falu kultúrházában pedig bőséges vacsora mellett a helyi táncegyüttes népi műsorát láthattunk.

 

Rózsatér Berekfürdőn – Füle Tamás fotóival – Rózsatér 70 éves alkalomsorozat

Gyülekezetünk 2014 július 13-18 között 5 napot töltött Berekfürdőn, a RÓZSATÉR 70 ÉVES ÉVES alkalomsorozat részeként. Az eseményeket Füle Tamás képein szemlélhetjük.

A berekfürdői programunk ITT tekinthető meg. 

Rózsatér Berekfürdőn – alkalmaink

Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas207
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas18
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas19
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas20
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas21
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas26
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas32
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas33
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas36
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas37
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas157
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas158
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas159
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas160
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas161
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas163
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas164
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas165
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas166
NextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnail

 

 Rózsatér Berekfürdőn – Beszélgetések

Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas183
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas156
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas155
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas154
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas153
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas152
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas92
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas99
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas91
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas56
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas55
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas53
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas52
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas51
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas50
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas49
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas48
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas47
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas46
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas45
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas34
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas35
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas25
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas184
DSC_3076
DSC_2952
DSC_2958
DSC_2976
DSC_2977
DSC_2978
DSC_2980
DSC_2981
DSC_2983
DSC_2987
DSC_2990
DSC_2992
DSC_2993
DSC_2994
DSC_2995
DSC_2996
DSC_2998
DSC_2999
DSC_3000
DSC_3018
DSC_3019
DSC_3020
DSC_3023
DSC_3025
DSC_3026
DSC_3027
DSC_3028
DSC_3029
DSC_3031
DSC_3032
DSC_3033
DSC_3034
DSC_3045
DSC_3046
DSC_3048
DSC_3049
DSC_3050
DSC_3052
DSC_3054
DSC_3055
DSC_3056
DSC_3058
DSC_3060
DSC_3061
DSC_3064
DSC_3070
DSC_3072
DSC_3074
NextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnail

Rózsatér Berekfürdőn – tűzzománc

Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas186
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas187
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas188
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas189
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas190
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas191
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas192
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas193
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas194
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas195
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas196
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas197
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas198
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas199
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas200
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas201
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas202
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas203
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas204
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas205
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas185
NextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnail

Rózsatér Berekfürdőn – Kirándulás AZ Ökocentrumba

Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas141
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas140
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas139
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas138
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas137
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas136
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas135
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas134
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas133
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas132
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas131
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas130
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas129
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas128
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas127
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas126
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas125
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas124
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas123
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas122
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas121
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas120
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas119
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas118
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas117
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas116
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas115
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas114
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas113
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas112
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas111
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas110
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas109
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas108
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas107
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas106
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas105
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas104
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas103
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas102
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas101
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas100
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas98
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas213
NextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnail

 

Rózsatér Berekfürdőn – Az ifjúság példázatai

Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas148
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas149
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas150
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas151
DSC_2961
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas22
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas23
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas24
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas88
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas89
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas90
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas142
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas143
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas144
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas145
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas146
Berekfurdo_2014_julius_fule_tamas147
DSC_2976
DSC_2980
DSC_2978
DSC_2977
DSC_2974
DSC_2970
DSC_2967
DSC_2966
DSC_2965
DSC_2963
NextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnail

Rózsatér Berekfürdőn – Az utolsó nap

DSC_3034
DSC_3018
DSC_3000
DSC_2981
DSC_3046
DSC_3032
DSC_3031
DSC_2999
DSC_2983
DSC_2987
DSC_2990
DSC_2992
DSC_2993
DSC_2994
DSC_2995
DSC_2996
DSC_2998
DSC_3029
DSC_3019
DSC_3020
DSC_3023
DSC_3025
DSC_3026
DSC_3027
DSC_3028
DSC_3045
DSC_3049
DSC_3050
DSC_3048
DSC_3052
DSC_3054
DSC_3055
DSC_3033
DSC_3076
DSC_3074
DSC_3072
DSC_3070
DSC_3064
DSC_3061
DSC_3060
DSC_3058
DSC_3056
NextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnail

Délvidéki kirándulás fotói

A Gyülekezet Délvidéki kirándulásáról vetítettképes előadás lesz november 17-dikén. Szeretettel várunk mindenkit akit érdekel.
További Délvidéki képgaléria megtekinthető az alábbi linken.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

DÉLVIDÉKI KIRÁNDULÁS

Tervezzük a délvidéki, gyülekezeti 3 napos buszos kirándulást, október 18-20, között. Reménységünk szerint ismét dr. Egerházy Gizella presbiterünk lesz az idegenvezetőnk. 

Szabadka_1

DÉLVIDÉK

GYÜLEKEZETI-BUSZOS KIRÁNDULÁS

2013. október 18-20 (péntek-vasárnap, 3 nap)

A várható útiköltség: 20-23.000.-Ft/fő

A költség magában foglalja: szállás+étkezés / busz és járulékos költségek / belépők

A jelentkezőknek előleget (2.000.-Ft) kell befizetni a jelentkezéssel egyidejűleg, ill. október 6-ig az utazási díj közel 50 %-át (10.000.- Ft) !

Indulás ideje és helye : 2013 október 18, péntek, reggel fél 8 ó (7 órától gyülekezés, pontos indulás !), Rózsatéri templom (XIX Jáhn F u 107)

Érkezés ideje és helye : 2013 október 20, vasárnap este 7-9 óra között, Rózsatéri templom (XIX Jáhn F u 107)

Az utazást egy 49+2 férőhelyes autóbusszal tervezzük (Contibus).

Szálláshelyet falusi körülmények között, egy helyen, két éjszakával szeretnénk foglalni.

Étkezésünk a már korábbi, hasonló utazásaink alatt kialakított módon várható: szálláshelyen reggeli, szálláshelyről biztosított hideg élelem napközben, este meleg vacsora.

Az utazás során tervezzük megtekinteni többek között (a tényleges napi beosztás, és sorrend változik, pontosításra kerül, a felsoroltakból kimaradhatnak ill. bekerülhetnek más úti célok): Szabadka (Palicsi fürdő), Pétervárad (erőd), Bács vára, Rétfalva – Haraszti (kazettás mennyezetek), Zenta, Versec, Kopácsi-tó (fakultatív módon talán hajókázásra is sort lehet keríteni), Kórogy, Szentlászló, Vukovár, Bácsfeketehegy – Bácskossuthfalva (felújított ref.- templomok, várhatóan ezek egyikében vasárnapi istentiszteleti részvétel), Alsókelebra (Lipicai ménes), Nagybecskerek (Eifel által tervezett zsiliprendszer). Megemlékezünk az utazás során Herczeg Ferencről, Kosztolányi Dezsőről…

Ha alkalmas helyet találunk, borkóstolót is tervezünk.

Útlevél nem szükséges, személyi igazolvány elég. Meleg ruhát, esőkabátot, esernyőt, zárt cipőt, s minden az utazáshoz szükséges személyes holmit hozzunk magunkkal. Gyógyszereinket ne hagyjuk otthon.

Idegenvezetőnk dr. Egerházy Gizella lesz, utazásszervező Ablonczy Kálmán, lelkész.   

Felvidéki kirándulás

Felvidéki kirándulás

Gyülekezeti Felvidéki kirándulás 2012.

További képgalériák az alábbi linkre kattintva tekinthetők meg.

image016

image036

Olvasd tovább →

Közösségünk

 

Gyülekezetbemutatás…

Lelkiség, barátság, család, derű – Ablonczy Kálmán gyülekezetbemutatása

A videót készítette: Dobó Márti, Bense Dániel

4 szóval, néhány mondattal, egy történettel igyekszem bemutatni a Rózsatéri közösséget.

Lelkiség alatt azt a hitet értem, amellyel Jézusra figyelünk. Ez az alapvető értelme a gyülekezet létének. Ezt a hitet szeretnénk megélni és szétsugározni, azoknak is, akik esetleg a mi ajtónkon kopogtatnak.

Barátság alatt azt értem, hogy igyekszünk megbecsülni, tisztelni, értékelni a másik embert, s ezekben valahogy összetesszük azt, amink van.

Családszerű, sok családból összeálló nagycsaládi életet is élünk, hiszen nem olyan hatalmas a közösségünk, szinte, némi túlzással, mindenki ismer mindenkit.

Humor, derű, vidámság, sok-sok nevetéssel, azt gondolom, ugyancsak jellemzi a közösségi életünket. Bár tudunk sírni a sírókkal, s igyekszünk mellé állni a fájó lelkűeknek, mégis örülünk az örülőkkel.

Egy történetet is ígértem.

Évekkel ezelőtt több nagy fába vágtuk a fejszéinket (jó fejszéket örököltünk a gyülekezet előző nemzedékétől !): szinte egyszerre kezdtünk iskolaalapításba, idősotthon életre hívásába, egy egészen új templom építésébe, s még egy óvodát is elindítottunk. A történet a templomépítéshez kapcsolódik. A 90-esévek elején jártunk. Mindig fontosak voltak a gyülekezetben a gyermekek, s persze a gyermekek számára  az ifjak, s a felnőttek példaadása. Igyekeztünk összerakni minden fillért az építkezéshez. Ki kevesebbet, ki többet áldozott rá. Sok-sok családunk egyikéből egyszer csak megállt előttem egy kislány, és egy méretéhez képest súlyos zacskót tartott a kezében. Átnyújtotta: „A templomépítésre hoztam. A családom minden tagja segített a gyűjtésben.” 100 darab 50 filléres volt benne. Annyira meghatott, hogy szószékre vittem, egy istentiszteleten igét magyarázó illusztráció lett belőle. Áldott írói vénával bíró missziói gondnokunk, hallva a példát, versbe szedte az eseményt. A vers része lett egy egész verses kötetnek. A kötet szétszóratott mindenfelé, és sokakat , kívülállókat is megnyert a támogatásra.

Ez a történet ízig-vérig rózsatéri sztori. Rólunk szól, s nem pusztán az építkezésünkről. Becsüljük a gyermekeket, tiszteljük a családokat, fontosak az istentiszteleteink, találkozásaink, az összefogás, és másokat is megnyerő kisugárzás, s persze mindenekelőtt ennek a kimeríthetetlen forrása: az evangélium, Jézus Krisztus ismerete.

Aki hozzánk jön, ezzel fog találkozni.

Végül egy 5 szóból álló rövid mondatot idézek a Bibliából. Református gondolkodásunk alapvetése, és a fentebbiek másfajta összegzése: „Tőle, érte, általa van minden!”

Ablonczy Kálmán lelkipásztor

Copyright ©2011 Kispest-Rózsatér Református Egyházközség | A családbarát közösség.