Ragyogtak, mint a csillagok – április– Rózsatér 70 éves

Dr. Michna Ottóné, Ablonczy Ágnes sorozata
Azok között, akik hetven esztendővel ezelőtt Isten színe előtt állva összefogtak, hogy Kispesten új református gyülekezet születhessen, voltak ifjak is, vének is, s mert életünk ideje véges, ezek az ifjak közben megöregedtek, vagy a náluk vénebbekkel együtt rég megérkeztek oda, ahová egy életen át igyekeztek…
Azoknak, akik az ő örökükbe léptek, nemcsak szabad, hanem isteni végzés szerint is fontos rájuk emlékezni, kik ragyogtak, mint a csillagok… Akik azokban a vészterhes, nehéz évtizedekben, mikor a hívek számára minden veszni látszott, szívükbe fogadták, s mindvégig őrizték az Istentől kapott világosságot. „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket.” (Zsid. 13:7.)
Hadd jelenjen meg itt, a Kispest Rózsatéri Gyülekezet oldalán havonta egy-egy csillag, mely e közösségben kapta, s adta fényét, mely nem kihunyt, csak azóta már nem itt, hanem odaát ragyoghat, az égiek színe előtt, együtt a többiekkel, kiknek neve Isten könyvébe van bejegyezve. És mert ennek a gyülekezetnek első pásztora mindazt, amire hálás szívvel emlékezett, azt le is írta, így az ő szavaival idézhetjük azok emlékét, hónapról hónapra, akik az utánuk következők számára példát adva, istenadta fényt hordoztak szívükben…
Április
ZELE JUDIT
Zele Judit: 1930 március 26. Balkány – 1996 május 2. Vásárosnamény
Füle Lajos: 1925 április 16. Cegléd

Zele Judit, amikor a gyülekezetbe került
Zele Judit nem áprilisban született, hanem márciusban, s május hónapban távozott közülünk. A két évszám között, alig egy hónap híján, 66 év van, s ez az alig egy hónap épphogy április, mely hónapban élete párja, Füle Lajos született, ki itt van még köztünk, igaz, nem a kispesti gyülekezetben, hanem távolra szakadt lánya közelében, Vásárosnaményban él. De ők egykor Isten ajándékaképpen, szétválaszthatatlan egységben voltak fénylő csillagai Rózsatérnek.
Ablonczy Dániel így emlékezik:
„Kettejük közül először Lajos került 1949-ben kapcsolatba a gyülekezettel, mikor a CE képviseletében, egy számomra emlékezetes Zákeus-szolgálattal bekapcsolódott ifjúsági munkánkba. S mert Isten szeretete Zele Juditot magának foglalta le miután elvégezte a tanítóképzőt, Szikszai Béni tanácsára 1949 szeptemberétől kezdve, a Rózsa téri gyülekezet szolgálatába állt. Ők és hűséges szolgálatuk egyúttal annak biztató jelei voltak, hogy ahol Isten elkezdette a gyülekezetben a jó dolgot, el is végzi azt Olvasd tovább →