Soós Ferencné, Margit néni † 102

Szomorú hírünk továbbá, hogy életének 102. évében, hosszú Istentől megáldott, gazdag életutat követően március 28-án csendesen elhunyt Soós Ferencné Margit néni. Rózsatéri gyülekezetünktől, férjével együtt a kezdetektől tagja volt. Egy esztendővel ezelőtt még 100 szál virággal templomunkban is köszönthette őt a gyülekezet. Hálásak vagyunk Istennek életéért. Megérkezett az örökkévaló országba. Az Úr adta őt, az Úr vette magához. Áldott legyen az ő neve. Temetésén elhangzottakat az alábbiakban olvashatjuk.

TEMETÉS

Soós Ferencné, Margit néni
(1913-2014, 101 év)
2 Kor 4,6-5,1
Énekek: 90,1 / 422,1 / 421,1

Fohász
Ének
Igeolvasás, igehirdetés
Ének
Imádság, Mi Atyánk
Hitvallás
Ének
Áldás

Több mint egy évszázadnyi idő, amit Isten szeretetéből és jóságából kedves Margit néni megélhetett. Csaknem mindvégig értelemmel, szívvel, lélekkel, környezetét, körülményeit megbecsülve, minden panasz nélkül, őszinte szeretettel és tisztelettel mindazok iránt, akik ott voltak mellette, korábban és késői éveiben.

Margit néni a szó legnemesebb értelmében igaz ember volt, hitünk alapján így pontosíthatjuk, megigazított ember volt, aki úgy élt, ahogyan a Hegyi Beszédben Jézus maga is ösztönözte mindazokat, akik hallgatták:

„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Margit néni ezt az életet élte, nem lehetett nehéz mellette a mindenható Isten előtt bárkinek térdet hajtani, Őt dicsérni.

A római levélben olvassuk az apostol késztetését: „Senkinek semmi mással ne tartozzatok, csak azzal, hogy egymást szeressétek. Mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt.”

Mert Krisztus áldozatával Margit nénit is szerette az élő Isten, s mert ezt a szeretetet igazán mélyen magába fogadta, ezért volt képes ő is szeretni az Urat, teljes szívvel, lélekkel, elmével, és szeretni a felebarátot.

Az 1944-ben indult rózsatéri közösségünknek a kezdetektől tagja volt, néhány, környezetében élő fiatalasszonnyal együtt. Az 1930-as években kispesti, valamikori Traktor utcában parcellázott telken férjével együtt elindult élettel, családalapítással, amikor először hallott a kis gyülekezet létrejöttéről, maga is felsorakozott „Isten dicséretre”, imádságra, látogató szolgálatokra, s férjével együtt, míg csak özveggyé nem lett hűséges látogatói voltak a számtalan kis és nagyközösségi szerveződő alkalmaknak. Ebben a hűségben nem volt töréspont, sem korábban, sem később, s amiben csak tehette támogatta a gyülekezet életét.

Élete, életútja késői, de nagyon szép záró fejezete volt a Simeon Otthonba költözés. Nem adta fel könnyen az önállóságot, de özvegyült életének mégis nagyobb emberi biztonságot keresett. Bár közel élt fia és családja, és nagy szeretetben vették körül egymást, és nem múlt el hét anélkül, hogy ne találkozzanak, a legkisebb támadó gondban is ne legyen segítség, mégis úgy döntött, időskori bölcsességgel, hogy mindenkinek úgy lesz jobb, ha hivatásos gondozó szolgálat és gondozói kezek veszik őt körül, s ne terheljen ez senkit szerettei közül túlontúl, ugyanakkor maradjon meg az a figyelem, szeretet, megbecsülés, amelyet családja tagjaival megélhetett. 1994-ben, a Simeon otthon indulásával csaknem egy időben, költözött be egy tágasabb szobába, és élhetett közel két évtizednyi időt. Hála érte.

Hitet élő asszony volt. Napról napra összekulcsolta a kezét az övéiért, a gyülekezetért és minden emberért. Hitben, és szinte mindvégig ép, tiszta értelemmel gondolkodott, hordozott felelősséget népéért, hazájáért. A szó legnemesebb értelmében hazafi volt, magyarkodás nélkül volt példaadó abban, hogy lehet, akár egészen apró dolgokkal tenni ezért a hazáért bármit is.

El kell mondani, hogy a költészet szerelmese is volt, s különösen Ady Endrét idézte gyakorta és szívesen. 100 esztendős korában, már igen korlátozott látással, kevés helyváltoztató képességgel sem lehetett úgy beszélgetni vele, hogy abban egy bibliai fontos mondatot, neki nagyon kedves énekverset, egy testvéri, közösségi emléket, s mindezek mellett Ady -egy-egy költeményét, vagy annak részletét ne mondta volna el. Talán már gyermekkorában megtanulta, s aztán mondta sokszor, sokaknak a „Kis karácsonyi éneket”, vallotta, hirdette, mint aminek tapasztalatát ő is sokszor átélte „Az Úr érkezése” gyönyörű, ihletett sorait, és tudta sok mindenhez illeszteni, hogy „Köszönöm, köszönöm, köszönöm.”

Margit néni Isten gondviselésének, szeretetének, kegyelmes jóságának évszázadnyi időkeretben gyönyörködtető, életes illusztrációja. Íme, mondhatnánk, ezt jelenti, hogy törődik velünk az Úr: ahogyan ő élte a könnyűt és a nehezet, a küzdelmeset és a szárnyaltatót, a próbákkal teljeset és a megszabadító erőket.

Március 28-án oda érkezett, ahová mindig is igyekezett az élete. Csendben, békességben, fizikai, testi létében már szinte minden erőt veszítetten, Isten,  aki szeretettel indította az életét, magához is fogadta.

Az utolsó időkben – ahogyan nekem is, és bizonnyal sokaknak említette – önmagával kapcsolatos vissza-visszatérő kérése mennyei Atyjához az volt, hogy egyszer már ne erre világra ébredjen, hanem ott, ahol már nincs fájdalom, nincs szenvedés, nincs könny, nincs korlátozottság.

Sok évtizeddel ezelőtt Isten világosságot gyújtott a szívében, felragyogott előtte is Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcában, és ehhez igazítottan, és ebből élt. Hisszük, hogy már nem csak szívének kincse ez a világosság, isteni dicsőség, hanem őt mindenestül átfogó, körbevevő gyönyörködtető mennyei környezetben él a lelke.

Nemzedékek sora követi őt. Családban, gyülekezetben egyaránt. Értjük-e, mit üzen Isten valamennyiünknek ?

A gyülekezet 60 éves évfordulóján egy kis kötet készült, s benne sorra emlékeztek sokat tapasztalt idős testvéreink is.

Élete üzenete saját szavain keresztül legyen most előttünk, befejezésül, hallgassuk türelemmel, ahogyan ő vallott mindarról, amiben értelmet, szépet, igazat, Istent dicsérőt talált. 91 éves volt ekkor.

(Rózsatéri emlékező kötet, 60. évforduló. Felolvasás…)

Ady Endre vers – Szelíd, esti imádság

Ámen

 Ablonczy Kálmán, lp.