Ragyogtak, mint a csillagok – szeptember – Rózsatér 70 éves
Dr. Michna Ottóné, Ablonczy Ágnes sorozata
Azok között, akik hetven esztendővel ezelőtt Isten színe előtt állva összefogtak, hogy Kispesten új református gyülekezet születhessen, voltak ifjak is, vének is, s mert életünk ideje véges, ezek az ifjak közben megöregedtek, vagy a náluk vénebbekkel együtt rég megérkeztek oda, ahová egy életen át igyekeztek… Azoknak, akik az ő örökükbe léptek, nemcsak szabad, hanem isteni végzés szerint is fontos rájuk emlékezni, kik ragyogtak, mint a csillagok… Akik azokban a vészterhes, nehéz évtizedekben, mikor a hívek számára minden veszni látszott, szívükbe fogadták, s mindvégig őrizték az Istentől kapott világosságot. „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket.” (Zsid. 13:7.) Hadd jelenjen meg itt, a Kispest Rózsatéri Gyülekezet oldalán havonta egy-egy csillag, mely e közösségben kapta, s adta fényét, mely nem kihunyt, csak azóta már nem itt, hanem odaát ragyoghat, az égiek színe előtt, együtt a többiekkel, kiknek neve Isten könyvébe van bejegyezve. És mert ennek a gyülekezetnek első pásztora mindazt, amire hálás szívvel emlékezett, azt le is írta, így az ő szavaival idézhetjük azok emlékét, hónapról hónapra, akik az utánuk következők számára példát adva, istenadta fényt hordoztak szívükben…
Szeptember
TAKÁCS PÉTER
1912 szeptember 23. Mezőtúr – 1980 Budapest felesége:
HÓDOSI MAGDOLNA
1917 január 25 – 1990 Budapest házasság: 1938 Budapest
akács Péter, tagja volt az akkori gyülekezeti énekkarnak. Ott ismerkedtek meg, ott kötöttek házasságot 1938- ban, és ott született 1939-ben, első gyermekük is: Péter. Nehéz, úgynevezett fogós szülés volt, megsérült az újszülött agya, de Isten őrző kegyelméből anya is, fia is, megmaradtak.
Egyik testvére így emlékszik vissza: „OrvTakács Péter Mezőtúron született, egy 14 gyermekes református család sokadikjaként. Felmenői mesteremberek, édesapja Sándor is az volt, és fiai is megélhetést biztosító mesterséget tanultak, hamar önállóvá, önfenntartóvá lettek. Takács Péter asztalos-inas évei után, a harmincas évek második felében, Budapesten próbált szerencsét. Józsefvárosban élő nővére fogadta be őt. Hódosi Magdolna családja, józsefvárosi volt, négy testvér mellé érkezett 1917-ben, legutolsónak. Szüleit kisgyermekkorában elveszítette. Józsefváros református gyülekezetében, ahova tartoznak, akkoriban az Isten által különleges képességekkel és elhívással áldott Dr Szabó Aladár volt a lelkész (1905-1938), ki a belmissziónak egyik legkiválóbb képviselője: a Bethánia-Egylet alapító tagja, ő szervezi feleségével együtt a Lorántffy Zsuzsanna Egyletet, és harcol azért is, hogy a diakonissza szervezet (Filadelfia), megvásárolja a Bethesda kórházat… A szegénygondozás, az árva- és cselédügy rendezéséért is sokat fáradozott, így nem meglepő, hogy a Hódosi árvákért is gyülekezete elé állt, hogy segítsenek. És miután olyan másokért felelős lélekkel szólt, léptek szavára, akadtak olyanok, akik Hódosi Magdolnát magukhoz fogadták, és felnevelték. A józsefvárosi gyülekezethez tartozó Magdolna, és a később Mezőtúrról oda csatlakozó Tosi műhiba folytán megsérült az agy, minek következtében nem tudott kellő képen fejlődni szellemileg… és sokat szenvedett epilepsziás görcsöktől. Ő egy földre szállt angyal volt, kit Isten nekünk küldött, és sok mindenben a család javát szolgálta! Bizony tudott a betegsége által, nekünk, a testvéreinek jó példát mutatni! Sokat lehetne róla mesélnünk!” A következő gyermek, Géza (1940) már a háború alatt született. 1942-ben kerültek Kispestre. Közben az édesapa behívót kapott, és azokban a vészterhes években a kis család menedéket keresett és talált Mezőtúron a rokonoknál. Ott született a harmadik gyermek: Magdolna. A háborút követően visszaköltöztek Kispestre, a Pákozd utcába, de még a családfő nélkül, ki orosz hadifogságba került. Egy lelkész által megőrzött dokumentum pedig arról tanúskodik, hogy Takács Péterné is csatlakozott az „örömhírt vivő asszonyokhoz” 1947 őszén érkezett haza feleségéhez és gyermekeihez az édesapa, akkortájt, mikor az önállósult rózsatéri gyülekezet lelkésze és hívei formálták templomukat…
„A Takács családnak éppen abban az évben nagy öröm jutott osztályrészül. A családapa megérkezett a hadifogságból, kicsit megtörten, de jó egészségben. És az örömüket velünk is megosztották. Ez mindenekelőtt abból állt, hogy Takács Péter, aki asztalos volt, Isten iránti hálából – mivel akkorra (dec.6.) négy gyermekes család lettünk – készített egy kétpados gyermekasztalt tölgyfából. Értékét, minőségét jelzi, dicséri, hogy ma is – annyi használat után – áll. (Gabi fiaméknál is kibírta a hat gyermeket s ki tudja, talán még az ő gyermekeik gyermekeit is.) Számomra ennek óriási üzenete lett. Az igazi örömszerző: Isten. De az, az öröm, amit ő bárkinek is nyújt, akkor lehet és lesz igazán teljessé, ha másoknak is továbbadjuk! A család mind a mai napig őrzi a gyülekezet iránti hűségét. A szülők elhunytával, az odakötődő gyermekeken keresztül.”
Ablonczy Dániel – A rendíthetetlen ország kikötői felé
1949-ben Kispesten született a negyedik gyermek, Mária (1949). 1955-ben Zuglóba költözött a Takács család, mert ott sikerült telket venni, és önerőből otthont teremteni. S bár az ötödik gyermek, Zoltán már ott született (1956), a Takács család onnan is, mindvégig „hazajárt” Rózsatérre.
Géza, Magdi, Marika, oszlopos tagjai voltak a rózsatéri ifinek a hatvanas években, részesei az akkori táboroknak, együttmozdulásoknak, szolgálatoknak.
Géza, házasságkötését követően felesége pátriájába, Kerekegyházára költözött, szolgálati lakást kaptak, ő lett a gyülekezet kántora. Marika Érdre került férjével, ki sokáig tisztségviselő volt az ottani gyülekezetben. Magdi maradt, és ő volt az, aki szülei halála után odaadó ápolója-gondozója lett beteg testvérének Péternek. Máig hűséges tagja a Rózsatéri gyülekezetnek, hol unokatestvérével, Erzsébettel együtt szorgoskodik a közösségért. És mert tudták, hogy ünnepi év az idei, s a nyári gyülekezeti hét is rendhagyónak és nagyszabásúnak ígérkezett, ők ketten azt gondolták, milyen jó lenne, ha az egykor idetartozó Takács gyerekek együtt töltenének egy hetet Berekfürdőn, a régi és új gyülekezeti tagokkal. Testvéreiket akarták megajándékozni ezzel a lehetőséggel, de közben saját magukat és az ott jelenlevőket is gazdagították, a testvéri összetartozás jóféle ízeivel, és az ide és egybetartozás istenadta, múlhatatlan fényeivel.
Dr Michna Ottóné Ablonczy Ágnes
Nincs még bejegyzés