Ragyogtak, mint a csillagok – november – Rózsatér 70 éves

Dr. Michna Ottóné, Ablonczy Ágnes sorozata

Azok között, akik hetven esztendővel ezelőtt Isten színe előtt állva összefogtak, hogy Kispesten új református gyülekezet születhessen, voltak ifjak is, vének is, s mert életünk ideje véges, ezek az ifjak közben megöregedtek, vagy a náluk vénebbekkel együtt rég megérkeztek oda, ahová egy életen át igyekeztek… Azoknak, akik az ő örökükbe léptek, nemcsak szabad, hanem isteni végzés szerint is fontos rájuk emlékezni, kik ragyogtak, mint a csillagok… Akik azokban a vészterhes, nehéz  évtizedekben, mikor a hívek számára minden veszni látszott, szívükbe fogadták, s mindvégig őrizték az Istentől kapott világosságot. „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket.” (Zsid. 13:7.) Hadd jelenjen meg itt, a Kispest Rózsatéri Gyülekezet oldalán havonta egy-egy csillag, mely e közösségben kapta, s adta fényét, mely nem kihunyt, csak azóta már nem itt, hanem odaát ragyoghat, az égiek színe előtt, együtt a többiekkel, kiknek neve Isten könyvébe van bejegyezve. És mert ennek a gyülekezetnek első pásztora mindazt, amire hálás szívvel emlékezett, azt le is írta, így az ő szavaival idézhetjük azok emlékét, hónapról hónapra, akik az utánuk következők számára példát adva, istenadta fényt hordoztak szívükben…

November

FODOR LAJOSNÉ – DIÓS JULIANNA

Makó 1909 november 10 – 1983 október 18. Budapest

A Diós család  az ősi makói nemzetségek közé tartozik. A legrégibb ott élő, és név szerint ismert tagja, Diós István, megélte 1686-ban, a, távozó török hadak szörnyű pusztítását. Az ő egyik unokája (1736–1816), kinek neve ugyancsak Diós István, tekintélyes gazdaember volt, ki Szikszay György prédikátorsága idején, tíz éven át volt kurátora (gondnoka) a makói református egyháznak. Rátermettsége, elkötelezettsége révén, igen fontos, nevezetes szerepe volt a templom újjáépítésben, az 1781-es tűzvész után, hisz az ő odaadó, lelkes  közreműködése, fáradozása nyomán született újjá templomuk, annak tornya, amihez toronyórát csináltatott, Budán öntetett harangokat, a templomot kőfallal vétette körül, a torony gombját bearanyoztatta, és az arannyal körbefuttatott keresztelő medence költségeihez, 10 forint adománnyal járulthozzá.  Azt jegyezték fel az akkori krónikások, hogy amikor a templom újjáépítéséhez szükséges pénz elfogyott, Diós István kurátor a város piacterén levetette fejéről a süvegét, azzal járt körbe, adományt kérve, kéregetve a templom felépítésére… Úgy írták, két óra se telt belé, máriásokkal, húszasokkal, tallérokkal telt meg a süveg, és 1790-re már állt a torony…

Nos, e nevezetes, templomáért, egyházáért nem csekély anyagi áldozatot, szervező munkát vállaló Diós Istvánnak volt kései utódja Fodor Lajosné Diós Julianna. Édesapja is, mint nevezetes elődje (az ő nagyapjának nagyapja volt), az István nevet kapta a keresztségben. Tősgyökeres makói leányt választott magának feleségül: Joó Juliannát. Gyermekeik születésekor, az apa neve mellé azt írták foglalkozásként az anyakönyvbe, hogy földbérlő. Makó azokhoz a helyekhez tartozott, ahol az erre vállalkozók nem a saját földjükön dolgoztak, nem is a másén, hanem a Magyar Földbérlők Országos Egyesületének helyben alakult szervezetétől bérelt földeken.

1940 Fodor-Diós család

Fodor Lajos, a debreceni születésű, római katolikus férfiú, és Diós Julianna, sok esztendős, hűséges, egymásra várakozás után, 1938-ban kötött házasságot, Budapesten, a Nagyvárad téri templomban. Két fiukat is ott keresztelték, Lajost 1939-ben, Dezsőt 1940-ben, még a rózsatéri gyülekezet megalakulása előtt.

1940 az első gyermek, Lajos

A már szülővárosában elkötelezett református környezetben nevelkedett Fodor Lajosné Diós Julianna, Makóról a fővárosba kerülve, minden bizonnyal éltető közösséget keresett. És talált, hisz ott van, felfedezhető a csoportképeken, már a kezdetek kezdetén, neve ott van a székvásárlók, és az új gyülekezetért munkálkodók között. Így emlegeti a már akkor odatartozókat a lelkipásztor:

„Egyik bibliaköri összejövetelünk feljegyzése van előttem 1949-ből. A résztvevők nevei: Asztalos Józsefné, Andor Tiborné, Balogh Éva, Bartha Sándor, özv. Borsos Józsefné, Csizmadia Sándor, Czobor Mihály, Czobor Mihályné, Dósa Istvánné, Fekete Lajosné, Farkas Pálné, Fodor Lajosné, özv. Müller Lajosné, Gábris Pálné, özv. Horogh Lászlóné, Horváth Jánosné, Juhász Imréné, Kátay Klára, Katona Etelka, Kun Györgyné, Kiss Gáborné, Kovács Gyuláné, Malárik Gáspárné, Nagy Lajosné, Noszlopy Elekné, Nagy Károlyné, Nagy Kálmánné, Nagy Ferencné, Pupp Ilonka, Pellegrini Nátálné, Pálmai Károly, Pálóczi Károly, Péntek Bálint, Pintér Jánosné, Steiner Ilonka, Solcz Ilonka, özv. Skiba Gyuláné, Simon Zoltánné, Soós Ferencné, Szentiványi Józsefné, Szatmári Ágostonné, Szilos Lajosné, Takács Péterné, Téglás Lászlóné, özv. Varga Lajosné, Várszegi Istvánné, Werner Nándorné, Záborcki Ferencné, Ablonczy Dánielné, Ablonczy Dániel.”

Ablonczy Dániel – A rendíthetetlen ország kikötői felé

1951 gyülekezeti kép

„Kezdettől ott volt, szerényen meghúzódva… Hamarosan kiderült, Isten milyen fontos szerepet szánt neki a gyülekezet formálódásában. Egyikévé lett a legfontosabb munkatársaimnak. Az ő szíve legjobban azon tudott elámulni, hogy Isten hű! “Hű az, aki elhívott titeket és meg is cselekszi azt!” (L Thess 5:24). Hamar rájött, hogy ezt nemcsak a konfirmációja (Makón) alkalmával kapta, hanem konfirmációja megerősítésekor (Rózsatér) is. Egész életére nézve értette meg, hogy Isten hűséges.  Óriási erő ez annak számára, aki erre rá mer állni. Mi általában hajlamosak vagyunk arra, hogy csak egyik oldalát lássuk a ránk váró veszélyeknek. “A ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresve, kit nyeljen el.” (1 Pét 5:8) Mit érne ez magában, ha nem tudná az ember, “Isten az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadban. Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.” (Zsolt 91:11,12) Isten munkája nem véletlenekre épül. És ő válaszul hű kívánt maradni Istenhez munkájában, családjában, gyülekezetében.”

Ablonczy Dániel – A rendíthetetlen ország kikötői felé

Két 1949-ben írt levelet is őriz a lelkipásztor, az egyik az épp katonáskodó Michna Gyula bizonyságtétele, a másikat Fodor Lajosné, Diós Julianna írta:

“1949. május 26-a, vasárnap reggel 7 óra van. Most indul útjára ez a korai istentisztelet. Meghatódva üljük körül az Úr asztalát. Csend van, mindannyian érezzük, hogy a Szentlélek jelen van, az Úr kezében a kezünk, egyek vagyunk. Isten egyháza szentségét és tisztaságát érezzük át a közösségben. Új erőre kapunk, új úton vezet minket Krisztusunk, kit-kit Igével is megszólít. Én különösen boldog vagyok, mert a konfirmációi Igémmel szól hozzám. Hű az, aki elhívott titeket és meg is cselekszi azt. Mélyén átérzem, hogy ez nem valami véletlen, engem szólított meg, átöleli szeretetével családom minden tagját. Hű Ő és hű is marad! Köszönöm!”

Ablonczy Dániel – A rendíthetetlen ország kikötői felé

Gyülekezeti csoportkép – ötvenes évek

„Fodor Lajosné sajátos ajándékkal rendelkezett. A könyörtelen világban ő megértette az elesettek nyöszörgését, meghallotta a szomorú ember sóhajtását, irgalmas volt egy irgalmatlan világban. Máig meg vagyok győződve, hogy a Traktorgyárban (akkor még így hívták) is Istentől kapta a feladatát. Az ottani Vörös Kereszt nélkülözhetetlen munkatársa, majd vezetője lett. Innen van az a  ma már legendának is beillő hír, ami a gyári újságban megjelent róla: A gyáli úti kórház egyik kórtermében az orvosok, egy 15 éves ifjú életéért harcoltak. A kórház hűtőszekrényéből kerültek a nullás vércsoportot tartalmazó palackok a transzfúziós állványra, de a vérzés nem csökkent, a beteg állapota romlott, s válságosra fordult. Telefonon érdeklődtek a kerületi tanácsok egészségügyi osztályainál, de sehol semmi eredmény. Egyszer csak jelentették, hogy a Vörös Csillag Traktorgyár tizenkét alkalmas donorja, mind-mind vállalta a véradást… Hat héten át, közel hét liter vért adtak a beteg fiúnak, aki egészségesen került haza a kórházból. Az őt kitüntető ünnepségen kiderült, hogy a gyár véradó könyvében (négy év kemény munkája), négyszáz véradó nevét tartják nyilván.”

Ablonczy Dániel – A rendíthetetlen ország kikötői felé

1962 rózsatéri asszonyok

Aki szív szerint köteleződik el, annak nincs hőbb vágya, mint a gyerekeit is ott, abban a kösösségben látni, ahol Isten közelsége oly nyilvánvalóvá vált számára. Így a fiai Rózsatéren konfirmáltak, s később, a velük egy helyen lakó unokák is. És Kispesten élő Lajos fia, tagja a gyülekezet presbitériumának…

Fodor család – esküvő

A többi már hit és reménység dolga, a hűségesen hordozó imádságé. Mert Isten ajándékozni akar. A mi dolgunk kérni, keresni, zörgetni, hogy erre felelve megajándékozhasson, általa nyitott ajtót találhassunk, vele találkozhassunk, s majdan az ő országába érkezhessünk. És ahogy Jutka néni szívében tovább élt köztünk az egykori makói templomépítő Diós István, az ő áldozatot vállaló hite, odaadásban megnyilvánuló istenszeretete, úgy mi, akik általa tapasztaltuk meg, átvehettük, megélhetjük, tovább hordozhatjuk, örökíthetjük a Mindenható által nyert bizonyosságot, odaadást, hűséget és az arra felelő isteni áldást.

Dr Michna Ottóné Ablonczy Ágnes

Fodor család – unokák között