Ragyogtak, mint a csillagok – március – Rózsatér 70 éves

 Dr. Michna Ottóné, Ablonczy Ágnes sorozata

Azok között, akik hetven esztendővel ezelőtt Isten színe előtt állva összefogtak, hogy Kispesten új református gyülekezet születhessen, voltak ifjak is, vének is, s mert életünk ideje véges, ezek az ifjak közben megöregedtek, vagy a náluk vénebbekkel együtt rég megérkeztek oda, ahová egy életen át igyekeztek…
 Azoknak, akik az ő örökükbe léptek, nemcsak szabad, hanem isteni végzés szerint is fontos rájuk emlékezni, kik ragyogtak, mint a csillagok… Akik azokban a vészterhes, nehéz  évtizedekben, mikor a hívek számára minden veszni látszott, szívükbe fogadták, s mindvégig őrizték az Istentől kapott világosságot. „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket.” (Zsid. 13:7.)
 Hadd jelenjen meg itt, a Kispest Rózsatéri Gyülekezet oldalán havonta egy-egy csillag, mely e közösségben kapta, s adta fényét, mely nem kihunyt, csak azóta már nem itt, hanem odaát ragyoghat, az égiek színe előtt, együtt a többiekkel, kiknek neve Isten könyvébe van bejegyezve. És mert ennek a gyülekezetnek első pásztora mindazt, amire hálás szívvel emlékezett, azt le is írta, így az ő szavaival idézhetjük azok emlékét, hónapról hónapra, akik az utánuk következők számára példát adva, istenadta fényt hordoztak szívükben…

Március

VÁNDOR (MICHNA) GYULA

Kispest 1929 március 20 – 1998 augusztus 13. Piliscsaba

    Nem mindenki tudja, s főként azok nem, kik később csatlakoztak a gyülekezethez, hogy a születési anyakönyvbe Michna Gyula, László, Ferenc néven jegyezték be. Krisztusnak olyan követője volt, aki nevében is az akart lenni, amire elköteleződött, amit élni vágyott megtérése után. Hiába szerette volna, a Michna család többi tagja, a szülei és a testvérei nem kívántak nevet változtatni, ezért 1955-ös házasságkötésük előtt, csupán önmaga, és kis családja számára vette fel a Vándor nevet. Ének is született benne erről:

„Vándor vagyok, nem ez az én hazám.
Az én Atyám egy más hazába vár.
Ott készített csodás helyet nekem,
hogy gyermeke vele legyen.
Míg itt leszek, mint vándor idegen,
járom utam e földön idelenn…”

  Hogyan, mikor lett gyülekezeti taggá, elkötelezett szolgatárssá, másokat felelősen vállaló, hordozó és tartó oszloppá ebben a gyülekezetben Vándor Gyula? Hadd idézzem a legilletékesebbet, lelkipásztorát, Ablonczy Dánielt:

„Még 1948 telén idekerül egy kisebb hívő csoport a szomszéd Szabó telepi egyházból. Onnan elküldik őket s hozzánk kéredzkednek. Ők maguk ugyan hamarosan tovább kerülnek innen, de itteni rövid tartózkodásuk fiúk megtérést hozza, s később ezeken át is, még újabbak megtérését készíti elő Isten. Ekkor tér meg Pálóczy Károly, Bartha József és Bartha Sándor, majd nyomukban Michna Gyuszi és Czégel Sándor is. Legyen érte áldott Isten szent neve!” (A gyülekezet története)

A Michna család, a gyülekezethez való csatlakozás táján

„Gyuszi megtérése után szinte azonnal katona lett. Ám ez őt nem keserítette el. Új élete mézesheteit a fegyelmezett katonaélet valójában csak ízesítette. Ahol csak megfordult, mindenütt megkereste a helyi gyülekezetet, ismeretséget kötött a pappal és a hívekkel. Az éppen nem zavarta, ha ott éppen baptista gyülekezetre talált. Ott is otthon érezte magát…

Már első albumunk is őriz tőle egy feljegyzést:

„Régen volt, a dátumra nem emlékezem, december lehetett, bár hó még nem esett, de hűvös volt és be kellett fűteni. A kis teremben négy ember ülte körül a kályhát. Szombat volt. Dani bá, Kokavecz Margitka, Pálóczi Károly és én voltunk ott. Ének, imádság, rövid bibliamagyarázat után arról esett szó, milyen jó lenne, ha jobban ismernénk, imádságban is hordozhatnánk egymást. Szombatonként összejönnénk… A számunk szaporodott: öt, hat, majd sok, már nem férünk a kályha köré, lassan a terembe is alig. Az imádságok felhője szállt Isten felé. Köszönjük Jézus Neked!”

    Isten jól tudja mi az, amire szükségünk van. Vándor Gyulára és nejére bízza a ifjúsági szolgálatot és végzik ezt lelkészi pályafutásom alatt húséggel és ami ennél fontosabb Isten áldásával. Gyuszi és Margitka azok közé a munkatársaim közé tartoztak, akik valóban “önmagukat adták először az Úrnak!” (2 Kor 8:5).

Ifiórások 1964

Gyuszi ezen kívül különleges képességekkel rendelkezett, a legkülönbözőbb dolgokhoz is értett, a cserépkályha rakásától a villanyszerelésig. Nemcsak a szakmáját tanulta meg gyakorolni (a számvitel, pénztárellenőrzés bonyolult ismereteit), hanem volt gombaszakértői vizsgája, és mert szerette a természetet, a kirándulásokat, szamócagyűjtést, szedergyűjtést végzett, ha ideje volt rá…

A Vándor család

   Kitűnő munkahelye volt, hisz a számfejtésben a legfelsőbb végzettséget is megszerezte, de ez a munkahely Újpest túlsó részére esett és bizony előfordult, hogy másfél órát is eltartott, míg odaért. Egy ideig sajnálta ezt a hosszú utazást, de aztán érdekes módon, megoldódott a dolog. Hát valahogy úgy, hogy már otthon kezébe vette az Írást és már a villamos felé vezető úton ezen töprengett. Különös dolog az, hogy az ember olykor éppen a legnagyobb tumultusban tud igazán belső csendességben lenni! A Gyuszi szívében szavak, mondatok formálódtak, magában dúdolgatott és mire kiért újpesti munkahelyére, megszületett benne egy-egy új ének, s munkája elvégzése után, hazafelé tovább foglalkozott az énekkel, s hazaérve bemutathatta Margitkájának. És ha akkor még nem is volt készen az új ének, a következő nap folytatta, alakult a szöveg, a dallam, és péntekre, az ifjúsági órára már lehetett tanítani az így, Isten ajándékából született éneket…

Szabadságforrásnál 1963

       Vele osztottam meg azt a gondolatot is 1957-ben, hogy utána kellene nézni egy csendes helynek valahol a közelben. Keresés közben találtunk rá, mint Isten ajándékára, a Szabadság-forrás melletti telekre. Meg is vásároltuk, de már akkor megszületett az a határozat, hogy a gyülekezetek bővítésre nem kaphatnak lehetőséget. Gyuszi ment el a szentendrei telekkönyv hivatalba lemondani a vásárlást. És meglepetésre, azt a tanácsot kapta: egyet se törődjék az elutasítással, vegye meg a telket saját nevére és aztán arra használhatja, amire akarja! A tanácsot Gyuszi hálásan megköszönte, így lett a szentendrei telek az ő  nevén – kegyelemből – a gyülekezeté. Hála érte! Milyen jó volt hozzánk Isten, aki Gyuszit és Margitkát nemcsak mint munkatársakat, hanem mint közös “szent-ügy” hordozóit felénk irányította. 1958-ban még csak kilátogat az ifjúság, de 1959-ben már kezünkbe kerülnek a csákányok, ásók, kapák, lapátok, és készül a lejtős hegyoldalban egy terasz, amire aztán igen egyszerű épület kerül, de 1960-tól itt, az ország egyik legjobb levegőjű helyén együtt töltheti gyülekezetünk csodálatos szépségű nyarait. Isten kegyelméből, bár nem zavarmentesen, és primitív körülmények között, de minden évben három héten át, testi és főként lelki felüdülést kapva, ezen az Isten által rendelt szent helyen. Volt idő, mikor fejünket követelték érte, máskor betörés és fosztogatás meglepetését tartogatva. Élő víz forrásaira terelgetett minket a mi Pásztorunk. Köszönet és hála érte. Ma már, a nagy távolságból visszanézve, azt kell mondanom, ez volt Isten akarata, ha sokszor el is akarták venni, az ottani programokról le akartak minket beszélni. Mi, ha olykor megbátortalanodva is, de őriztük az Isten által rendelt helyet.”

                                                 ( Ablonczy Dániel – A rendíthetetlen ország kikötői felé)

   Hogy miféle különös erejű vonzalom volt a lelkipásztor családja és a Michna család között? Szabad tudni róla, nem csupán Ablonczy Dániel becsülte és szerette, Vándor-Michna Gyulát. Tíz gyereke közül két lánya Gyuszi öccseit választotta párjának, egyik fia pedig az ő kisebbik lányát. Három szív szerint választott kötés. Milyen különös módon ajándékoz helyet és teret, hitet és reményt, szeretetet és összetartozást a mi Istenünk.

A Michna fiúk

Mivel egészíthetem még ki mindezt? Páratlan gazdái voltak sok-sok éven át az ifiseknek, kik előtt szívük, életük, otthonuk ajtaja is szüntelen nyitva volt, s annyit zörgettek értük, velük Isten országának ajtaja előtt esdekelve, amennyi csak idejükbe fért. Mindenható Urunk tudja csak, hány fiatal nyert féltő szeretetükbe ölelve, bizonyságaik fellegének terében új életet. Ahogy én magam is, 1963-ban, 50 esztendővel ezelőtt. Azóta is elevenen él bennem az a hihetetlen történés. Gyuszi a tábortűz mellett áll, s a csillagokkal teli égbolt felé tárja Isten szeretetéért kapaszkodó két kezét. „Miért hogy ő, kit angyalének dicsért, költötte rám szerelme kincseit?… elmémmel fel nem foghatom miért?” Énekeltünk, s annak nyomában én már csak arra eszméltem, hogy értem, a szüntelenül akarásaiba, álmaiba veszőért is megnyílt az Isten országa. Ott elhangzó szavain keresztül érintett a felém megindult isteni szeretetet, egészen közel jött hozzám, tenyerébe emelt, markába szorított, éltet…

Végül ide tartozik még valami nem embertől kapott, különös ajándék. Halála órájáig szolgált Urának, ki egy nyári, ifi héten, földi vándorának mindvégig hűséges szívét úgy érintette, hogy megérkezhessen hozzá, az örök hazába.

                                                                                     Dr Michna Ottóné Ablonczy Ágnes