Ragyogtak, mint a csillagok – június – Rózsatér 70 éves

Dr. Michna Ottóné, Ablonczy Ágnes sorozata

Azok között, akik hetven esztendővel ezelőtt Isten színe előtt állva összefogtak, hogy Kispesten új református gyülekezet születhessen, voltak ifjak is, vének is, s mert életünk ideje véges, ezek az ifjak közben megöregedtek, vagy a náluk vénebbekkel együtt rég megérkeztek oda, ahová egy életen át igyekeztek… Azoknak, akik az ő örökükbe léptek, nemcsak szabad, hanem isteni végzés szerint is fontos rájuk emlékezni, kik ragyogtak, mint a csillagok… Akik azokban a vészterhes, nehéz  évtizedekben, mikor a hívek számára minden veszni látszott, szívükbe fogadták, s mindvégig őrizték az Istentől kapott világosságot. „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket.” (Zsid. 13:7.) Hadd jelenjen meg itt, a Kispest Rózsatéri Gyülekezet oldalán havonta egy-egy csillag, mely e közösségben kapta, s adta fényét, mely nem kihunyt, csak azóta már nem itt, hanem odaát ragyoghat, az égiek színe előtt, együtt a többiekkel, kiknek neve Isten könyvébe van bejegyezve. És mert ennek a gyülekezetnek első pásztora mindazt, amire hálás szívvel emlékezett, azt le is írta, így az ő szavaival idézhetjük azok emlékét, hónapról hónapra, akik az utánuk következők számára példát adva, istenadta fényt hordoztak szívükben…

JÚNIUS

LÁSZLÓ GÁBOR

Csákberény 1927 június 25 – 2004 Budapest

Kispest Rózsatéri Gyülekezet gondnoka 1966-2000 között

„Vértesaljáról, Csákvárrról mint süvölvény ifjú érkezett Kispestre. A nagybácsi, az öreg Tóth, presbiter volt a központi gyülekezetben, és ő is eljárt Simonék hétfői bibliaórájára. Valójában Gábor, a második világháború minden szerencsétlenségétől meggazdagodva (faluja többször is gazdát cserélt), ő – az Úr Isten – számunkra megérthetetlen kegyelméből – testileg épen maradva érkezett meg Kispestre, ahol a nagybátyja már “őslakos”, testvérbátyja pedig sok kínlódással élt már itt, albérletben, a Vas Gereben utcában. A kiszolgáltatottság – talán kétszer is bujkálva az előretörő és ismét visszavonuló német, orosz csapatok tüzéből bujkálva és mégis megmentve – a falusi élet akkori nyomorúságaiból, mint zsenge ifjú került fel Kispestre. Előbb a bátyjáéknál kapott otthont, majd rózsatéri ifjakkal együtt talált éppen Fejes Jánoséknál albérletet Így került Rózsatéren az ébredés kellős közepébe, a megtért ifjak társaságába, a gyülekezetbe.

Rózsatéri ifjak kirándulása az ötvenes évek elején

Igen, Isten kegyelme akkor is vigyáz ránk, mikor fogalmunk sincs róla. Igen, mert csak ő értheti igazán, mit is akar velünk, mire szánt bennünket. Így Gábor nemcsak eljutott a gyülekezetbe, de egyszerre csak azon mérhette le az irányítója akaratát, hogy feleséget rendelt mellé. Sőt! Mielőtt feleséget kapott, az Isten kegyelméből kézbe kapta, több társával együtt a Bibliát. Valahol olvastam, hogy a Biblia üzenete összefoglalható egy mondatban. Ez a János 3:16: “úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz benne, örök élete legyen!” Isten kibeszélhetetlen kegyelme az, hogy éppen akkor volt hazánkban az ébredés ideje. Akkor a “szél fújt és zúgását” éppen akkor érthette meg sok rózsatéri fiú és leány. Micsoda kegyelem az, hogy László Gábor is közéjük tartozott és a felesége is ezek között volt.

Házasságkötés: Rózsatér 1953 december 24.

Benedek István megüresedett helyére 1966 októberétől, mindenki egyetértésével éppen a “mindazáltal évében” László Gábor lett a gyülekezet gondnoka. És még inkább fontos, hogy gondnoki tisztét elődeihez méltóan töltötte lelkészségem egész ideje alatt. Nemcsak a gyülekezet örömére, hanem az egyházi elöljáróság örömére is. És így egyházmegyei elöljáró, tanácsbíró lesz. Róla éppen a “Van”-ok évében az esperes így emlékezik meg: A gyülekezetnek “van gondnoka, László Gábor világi tanácsbírónk személyében, aki sok terhe hordozása közben, a gyülekezetért is, a lelkészéért is van.”

Az ötvenes évek fiúórásai

És kiderült, hogy az Istenben való hitük, megváltottságuk, tudata nem akadályozta meg őket abban, hogy munkahelyükön példaadóan megállják a helyüket és a gyülekezeti életben, a családi életben egyaránt. Négy gyermeket nevelnek fel, akik a gyülekezet gyermek és ifjúsági szolgálatában becsülettel éltek és szolgáltak.”

Ablonczy Dániel – A rendíthetetlen ország kikötői felé

László Gábor és családja a hatvanas, illetve hetvenes évek második felében

Édesapám emlékező írásának olvasása nyomán ébredt bennem a gondolat, miféle bőséges kegyelem jutott ennek a Csákberényből Kispestre került László családnak, kik közül hárman is kapcsolódtak a rózsatéri gyülekezethez.

Nagybátyjuk, ahogy A rendíthetetlen ország kikötői… című írásban olvashatjuk „az öreg Tóth, presbiter volt a Központi gyülekezetben, és ő is eljárt Simonék hétfői bibliaórájára.” Tehát azok közé tartozott, akik még a Rózsatéri gyülekezet születése előtt, megalakulásáért imádkoztak. Lehetetlen nem rácsodálkozni Isten utat, helyet készítő szeretetére, arra, ahogy ezt a családot beleölelte abba, amit Rózsatérnek ajándékozni akart. Részt vállaltak, és részt nyertek abban, ami készült, ami nekik és utódaiknak ott formálódott.

Rózsatéri prezsbiterek – álló sor, balról a harmadik János, jobbról a harmadik, Gábor

Az imádkozó  presbiter nagybácsi után, hamarosan két unokaöccse is Kispestre került. Előbb János és neje Etus, kiket először épp e nagybácsi fogadott otthonába. Édesapám így emlékezik László Jánosra (1924-1980), ki öccsével együtt, presbitere volt a Rózsatéri gyülekezetnek:

„Mi lett volna velünk László János nélkül, aki észrevette, hogy a kerítésünk rogyadozik, hogy sok minden tennivaló van a parókia udvarán? És neki minden szerszám jól állt a kezében…”

Olyan vidékről került fel Budapestre, ahol mind a mai napig versengő, féktelen természetű, egymással szívesen tusakodó, erejüket fitogtató emberek élnek. Ő is ezt a természetet örökölte, termete, indulatai neki is ilyenek voltak…Nála tehát mind a jószívűség, mint az önzetlenség, mind a természetén uralkodni tudás, a harag, az utálatos beszéd félre tétele Krisztustól kapott drága ajándék volt! Őrzöm a felesége Etus bizonyságtételét: “Életünk utolsó hat éve ad értelmet az előtte való harmincnak is….”

   Mondhatom, hogy Isten megértett Igéje nem tért vissza üresen (a titkon való böjt, Mt 6:16-17). Tudja, hogy amiket Istentől kapott, azzal mások felé is tartozik. Bizony sok a kegyelemre szoruló ember! Zsolt 37:3-24, Ő a szemével is tudja tanácsolni, Zsolt 32:8, igen, az Úr vére megtisztítja a lelkiismeretet, Zsid 10-12,22, Ő irgalmazni jött, nem uralkodni Mt 12:7.”

Ablonczy Dániel – A rendíthetetlen ország kikötői felé

1921-1971 – id. László Lajos és felesége, Huszár Julianna 50. házassági évfordulója
Rózsatéren, gyerekeik, unokáik körében

Életünk legnagyobb csodája az, ha megtaláljuk a helyünket. És ha megtaláljuk, az Isten irgalmas, mentő szeretetéről szól, ki Fiát adta értünk, újra meg újra felénk fordul, kezébe vesz, formál, újjá teremt. És ahogy egykor a fényt, a sötétséget, a napot, a csillagokat… oda illeszt, oda helyez, ahol a kegyelmére szoruló ember élete benne és általa teljesülhet. S mint az égbolt csillagainak fel-felfénylő sokasága, a László család élete is a rendet, a világosságot teremteni és nekünk ajándékozni tudó Mindenható Istenről szól.

Dr Michna Ottóné Ablonczy Ágnes