Ragyogtak, mint a csillagok – február – Rózsatér 70 éves

 Dr. Michna Ottóné, Ablonczy Ágnes sorozata

Azok között, akik hetven esztendővel ezelőtt Isten színe előtt állva összefogtak, hogy Kispesten új református gyülekezet születhessen, voltak ifjak is, vének is, s mert életünk ideje véges, ezek az ifjak közben megöregedtek, vagy a náluk vénebbekkel együtt rég megérkeztek oda, ahová egy életen át igyekeztek…
 Azoknak, akik az ő örökükbe léptek, nemcsak szabad, hanem isteni végzés szerint is fontos rájuk emlékezni, kik ragyogtak, mint a csillagok… Akik azokban a vészterhes, nehéz  évtizedekben, mikor a hívek számára minden veszni látszott, szívükbe fogadták, s mindvégig őrizték az Istentől kapott világosságot. „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket.” (Zsid. 13:7.)
 Hadd jelenjen meg itt, a Kispest Rózsatéri Gyülekezet oldalán havonta egy-egy csillag, mely e közösségben kapta, s adta fényét, mely nem kihunyt, csak azóta már nem itt, hanem odaát ragyoghat, az égiek színe előtt, együtt a többiekkel, kiknek neve Isten könyvébe van bejegyezve. És mert ennek a gyülekezetnek első pásztora mindazt, amire hálás szívvel emlékezett, azt le is írta, így az ő szavaival idézhetjük azok emlékét, hónapról hónapra, akik az utánuk következők számára példát adva, istenadta fényt hordoztak szívükben…

 Február

GULYÁS SÁNDORNÉ – HUTTERER ERZSÉBET
1910 február 4. – 1996 február 23.

1910 február 4-én, éppen 110 esztendeje született

1954-től, majd húsz esztendőn át szolgált a rózsatéri gyülekezetben a gyerekek között

„Gulyás Sándorné, mindenki Erzsikéje, vagy Erzsike nénije. Ő már a gyülekezet ébredési korában csatlakozott hozzánk, de velünk maradt a haláláig. Mint egy sokgyermekes család tagja, az első világháború után Hollandiába került és az ottani kapcsolatait haláláig őrizte, szívében, hálájában. Az onnan kapott segítséget mindig másokra költötte, mivel a kicsiket, a nyomorultakat szívből szerette. Gyermekük nem volt, ezért a gyülekezet gyermekeit teljes szívből szerette. Sok ellentét viaskodott benne, mindig kimondta, ami a szívén volt. De ő mondotta és nemcsak mondta: “A testvéreimben egy-egy vonását fedezem fel és látom az Úr Jézusnak.” A gyermekeim kivétel nélkül mindnyájan szerették, de hát ez kölcsönös volt! Ide írom még kedves igéjét: “Markaimba metszettelek téged!” (És 49:16) Ez az ígéret érintette legmélyebben.”                                                                                                                                                      (Ablonczy Dániel – Rendíthetetlen királyság)

Felső-kispesti otthonukban párjával, és a szívéhez nőtt idősebb Ablonczy gyerekekkel

A gyülekezet lelkésze által tartott gyermekalkalom utáni, felnőtt istentisztelet alatti megőrzés volt a feladata, de ő nem csupán őrzött, ő gyermek-bibliaórát tartott. Aki ott maradt, aki részese volt ennek, az tudja a különbséget. Megpróbálta átadni azt, amit ő elnyert: Krisztus szeretetét. Ezernyi történetet tudott, s nem csupán elmondani, érinteni tudott vele. Sosem felejtem el a tőle hallott persely-tálcás történetet. A kisfiúról, kinek nem volt egyebe, mint a szívében ébredő szeretet. Miután Erzsi néni elmondta, hogyan állt az a gyermek kifelé menet a tálcára, letett az asztal elé egy tálcát, és azt mondta. Ki az, aki úgy szereti Jézust, mint ez a kisfiú, és szeretné átadni neki a szívét? Mélységes mély csend lett, hangját vesztette a lármás gyermekcsapat… Érintett minket a kérdés, és a hívás. Tibi volt az első, ő volt a legbátrabb, én csak utána következtem (jaj, ki ne maradjak!), aztán sorra jöttek, a többiek is… Hogy ki mindenki, már nem tudom, de ők bizonyára emlékeznek rá… Mint gyermekmunkás, tudom, hiába megejtő ez a történet, mit sem ért volna, ha nem érintett szívű ember mondja el…

Benedek István gondnokságának idején Kispest Rózsatéren

Nem ő tartott keresztvíz alá, de konfirmációmkor keresztanyám lett. Akik hivatalosak lettek volna e szerepre, régtől kerülték a templomot. Ő szív szerint vállalt, odaült a székem mögé…

„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.”

Esküvőmkor elköszöntem a gyülekezettől, s ők is tőlem. Ő így búcsúzott:

– Ági, te annyi napfényt kaptál itt, hogy osztanod kell, ott ahol vagy, ahova mégy!

Nekem mondta, de úgy hiszem, mindnyájunknak, kik Rózsatéren bőven kaptunk abból, amit Isten oszt az övéi által.