Missziói Munkaterv 2012 Kispest-Rózsatér

I. Alapvetések

1. A gyülekezetépítés döntő feladata az evangélium hirdetése, döntésre, megtérésre hívás, vigasztalás, bátorítás, elkötelezett magatartásra való késztetés. Az istentiszteleti liturgiába bátrabban és jellemzőbben be kellene vonni olyan liturgiai elemeket, amelyek elősegítik annak közösségi jellegét, felszabadultságát. A gyülekezeti evangélizációk inkább hitmélyítő, hitéletet felfrissítő, megújító alkalmak. Ezekre szükség van, kérdés, hogy megfelelő a hagyományos elnevezés? A tényleges evangélizáció, amelyben az „utca hit nélküli emberét”  szeretnénk megszólítani, olyannak kellene lenni, amelyre egyáltalán belépni akarnak a templomba. Szükség volna az evangéliumhirdetéssel kilépni a templomi védett körökből is (iskola, óvoda, utca evangélizáció, stb.). A „Zenit” elfogadásra talált, feltétlenül szükséges és jó a folytatása. 

2. A gyülekezetépítés következő elengedhetetlen lépése: a közösség ill. kisközösség építés, ezek biztosítása, ahol a hitre jutott, hitet élő ember, segítő és szövetséges társat kap, táplálékhoz jut, az intés, bátorítás, együttérzés, beszélgetés eszközein keresztül megerősödik. Fiataljaink elindították az un. „házicsoportos” kisköröket, korosztályos rendben, szerencsés lenne folytatni, ill. kiterjeszteni felnőttekre is. A Presbitériumnak, mint lelki közösségnek is erősödnie kellene, a hivatalos ülések mellett szükség volna lelki épülésre is (pl. „Gájusz kör”).

3. A gyülekezetépítés elmaradhatatlan része az un. laikus képzés. Ebben vannak megvalósuló programok (pl. „Szolgálók hétvégéje”, „Nikodémus kör”, stb.), újra és újra születnek elhatározások, de kevés az előrelépés. Ismét tervbe vesszük a gyermekmissziói munkatársak önképző körét („Ujjgyakorlatok”), az igehirdetési műhelymunkát („Lévita kör”), a biblikus-teológiai gondolkodásban való önképzést („Szertorna kör”), gyülekezeti kiskönyvtár elindítását és működtetését. Talán szükséges volna un. „tanulmányi hét” életre hívására is, meghívott előadókkal, közérthetően, elsősorban az ismeretek bővítését, a gondolkodást serkentő tartalommal.

4. A gyülekezetépítésben elengedhetetlen a különféle aktív szolgálatok, segítő, gyógyító munkálatok életre hívása, fenntartása, működtetése. Elősegíti, hogy a szívbe fogadott ige életté váljon. Észre sem vesszük, hogy testi erőtlenségek mellett mennyi lelki-szellemi sérülést élünk át. Kiélezett, egyre feszültebb társadalmi környezetben élünk, minden begyűrűzik az életünkbe, védtelenné válunk. Otthonaikban, szeretteinkkel megélt kapcsolatainkban, gyülekezetben, a testvéri szövetségekben is megjelenik a feszültség, nyugtalanság, zavar. Lelkigondozói szolgálatra, család és házassággondozásra, több beszélgetésre, látogatásra, egymással való törődés spontán és tervezett alkalmaira van szükség. Nem vagyunk teljesen ezek nélkül, de elmélyültebben kell egymásra figyelnünk.

5. Intézményi életünk (Simeon Rózsatéri Öregotthon / K.S. Rózsatéri Ref. Isk. és Óv.) lehetőséget teremt, hogy indirekt módon érintkezzünk a körülöttünk élőkkel, részt vállaljunk társadalmi feladatokban, szociális és oktatói szolgálatokban. Az intézmények és a gyülekezet két különböző élettér, mégis természetes hatással vannak egymásra. A kapcsolattartásban, felelős fenntartásban speciálisan jelentkezik a missziói, lelkigondozói, diakóniai szolgálat. Egyház és társadalom kapcsolatának mikrovilága ez, e térben még inkább kitűnik, hogyan élheti meg a jézusi parancsot a keresztyén közösség: „Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16) 

Simeon otthonunkban és már oktatási intézményünkben is van kiemelt lelkészi lelkigondozói szolgálat. Ezeket erősítenünk kell, akár anyagi áldozatok mellett megtartani, elmélyíteni.

6. A jó rend, a fegyelmezettség, a szeretetben való intés bibliai lelkisége is fontos. Ne legyünk önmagunk felé megengedőek a rendetlenségben. A szelídségnek lelkével, de gyakoroljuk a testvéri intést.

II. Elemzés

A közösségünkhöz tartozó, ill. templomunkba betérő ember ma összehasonlíthatatlanul ziláltabb, feszültebb, konfliktusokkal terheltebb, fizikailag és szellemileg fáradtabb, családi állapotában zavartabb, magára hagyottabb, frusztráltabb, mint egy nemzedékkel ezelőtt. A „válság” emberével van dolgunk. Kevés az igazi csendesség, a felüdülést jelentő pihenés, a feszültségekből oldó szeretet. Időszerű Pál prófétikus megnyilatkozása: „A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” (Róm 8,19)

Ami a korábbi időkben emberileg elégségesnek tűnt, alkalmakban, számontartásban, látogatásban, egyszerű lelkiségi módszerekben, személyes beszélgetésekben, ma kevésnek látszik. Nem több alkalomra van szükség, hanem elmélyültebb érintkezésekre, átgondoltabb közösségi, személyes találkozásokra. Mélyebb „szántásra”. Más módon megélt életre, lelki felelősséggyakorlásra. Szeretetben megélt leleményességből, de tudásból is több kell.

A személyes hit, az élő Jézus Krisztusba vetett bizalom elmélyítésére, lelki barátságok megújítására van szükség, társra, hitben, szeretetben, gondok hordozásában. Hinnünk kell, ha meg merünk állni magunknak-magunkért és másokért, akkor a lépéseinkben is előbbre jutunk. A vasárnap tényleges „megszentelése” újra időszerű. Ne pusztán ötleteljünk, miképpen pihenhetjük ki magunkat az „úrnapon”, (kirándulások, utazások, szabadidő programok, stb.) hanem ténylegesen álljunk az ÚR elé.

Lenni is kell, nem csak élni. Meg-megállni az áldott elindulásokért.

A 2012. év fontos ösztönzését, figyelmeztetését, bátorítását az alábbi „ÉV IGÉBEN” foglalhatjuk össze:

Jézus mondja: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad… Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek.” (Jn 15,5-7)

III. Visszatekintés

„Hálaadással tárjátok fel kéréseiteket…” (Fil 4,6)

Ö r ö m e i n k   a   2011.  év  eseményeiből

Ünnepelhettük évfordulóinkat: gyülekezetünk 67 éves, sok kedves testvért köszönthettünk.

Megtarthattuk evangélizációnkat (Victor István), konferenciáinkat (Piliscsaba, Mályi), nyári táborozásainkat (SZF, Tahi). Áldott együttlétek voltak. Sokan voltunk. 

Mályiban a szolgálók közössége és ifjúságunk köre magas létszámban volt jelen, mindannyiunk örömére, egy lélekkel, összefogással, barátsággal, épüléssel.

Konfirmációi fogadalomtételekre került sor, felnőtt konfirmandusunk is volt.

Bibliaórai körben lelki, segítő forrássá vált az 1-2 Thesszaloniki levél, ill. a vasárnapi istentiszteleteken folytatódott a Józsué sorozat. Örömünk a sokszínű, sokoldalú igehirdetés (Ablonczy Kálmán, Tímár Gabriella, Király Levente, Rúzsa Nagy Zoltán, Skultétyné Fekete Katalin, vendégek)

Gyermekek születtek, családok nyertek áldást! Sok keresztelésünk volt. A válásokkal is megterhelt gyülekezet felé Isten kegyelmi válasza.   

Iskolánkban és óvodánkban összesen 222 gyermekkel, 2 óvodai és 8 iskolai csoportban folyt a nevelés, oktatás. Már a második olyan esztendő volt hosszú idő után, amikor az oktatást nem terhelte építkezés. A kölcsönök terhének hordozására oda kellett figyelni, de emellett is jutott lehetőség fejlesztésre. Lelkigondozói állást hívhattunk életre.

Hálaadás kórusunk meg-megelevenedik, ifjul, örülünk, hogy szolgál. A kántori szolgáló közösség nagy létszámú, hűséges kántorokkal.

A gyülekezet anyagi teherhordozása differenciált, vannak hűségesek, rendszeres áldozatot hozók, tizedet fizetők. Nagyobb munkálatot végezhettünk a gyülekezeti épülettérben (templombelső festés, fafelületek kezelése, stb.). Az egyébként mindenkit kiváltképpen terhelő nehéz gazdasági évben nem gyengült az áldozathozatal.     

Kisközösségeink, némelyek sok belső küszködéssel, mások felszabadultan, de élnek.   

Igen jó légkörű, lelkileg építő, a nemzeti összetartozást segítő gyülekezeti-közösségi kirándulásunk volt Dél-Erdélyben.     

Ifjúságunk elevenebb, önszervezőbb lett, nagy áldás az adventet megelőző „IFI fél 7” evangélizációs sorozat, a Zenit, és az un. „házicsoportok” életre hívás      

Presbitereink közül némelyek elfáradtak, ugyanakkor mások pótolták a hiányokat, példaadóan helytálltak. Gondnokaink szeretik a gyülekezetet, és minden tőlük telhetőt igyekeztek vállalni.

N y u g t a l a n í t ó ,   i n t ő   események a 2011. évben       

Az istentiszteletekhez, különböző alkalmakhoz való hűség változott. A rendszeresen résztvevő testvérek száma csökkent (vas. de. 110-150), bár a vasárnapi 7 órás alkalom létszáma inkább növekedett (15-20). Kivétel a nagy létszámú családi istentisztelet (150-200), intézményi ünnep (400-450) Változó a létszám a kisközösségi együttlétek legtöbbjén. Valójában a „rendszeresség” változott: a havonkénti 1-2 istentiszteleti találkozást kellene hűséges magatartásnak tekintenünk.

Vannak gyülekezettől elhúzódó, ideiglenesen elmenő, vagy kapcsolattartásukat véglegesen felszámoló családok

Hiányzik a felszabadult öröm találkozásainkban, a hálaadó gyülekezeti arculat. Inkább a terheket, gondokat, küzdelmet felmutató gyülekezeti arculat, az „izzadságos”, a meghatározó. A „válság embere” van jelen templomunkban is.        

Bizonnyal van belső, rejtett feszültség, kimondatlan fájdalom. Gyakorta csak akkor hallhatunk erről, amikor alig-alig tudunk segíteni, erőtlen állapotban az őszinteség is erőtlen. Megrendítő eseményeket is átéltünk.

Házassági, családi, lelki, pénzügyi kríziseket idén is átéltünk.

El-elfárad a törődő szolgálat.   

Presbitereink egy része fáradt, az odaadó szolgálatra olykor erőtlen, istentiszteleti látogatásban rendszertelen, a bizottsági körökben folyó szolgálat rendszertelen lett.

Nem tudni, az otthoni csendességekben, bibliaolvasásunkban, ill. személyes kegyességünk forrásainál milyen gondokkal küszködünk.       

Az imádságban, imaközösségeinkben megfáradtunk. „Isten mindent képes megadni nekünk, de van amivel csak akkor áld meg, ha kérjük” (templomépítési tapasztalat).        

IV. Javaslatok

1. A vasárnapi találkozás a gyülekezet legfontosabb ünnepe, alkalma. Az igehirdetési szolgálatokat érdemes lenne segíteni, színesíteni, un. igehirdetésre együtt készülő csoportban („Lévita kör”).

2. Kiemelten szükségesek az imádkozó kisközösségek, akár spontán alakuló házi kiskörök, amelyek a gyülekezet alkalmait, szolgálatokat, betegségben, nehéz helyzetben lévőket hűséggel és rendszerességgel hordozzák. Legyen fontosabb a meglévő, keddi imaóra is !

3. Kiemelten szükséges a lelkész és a presbiterek látogató szolgálata! Presbiteri gyűléseken továbbra is jusson rendszeres figyelem a látogatandó, beteg, krízisben lévő családokra. Presbitereink „szem előtt vannak”, mutassanak példaadóbb éltetet. 

4. Fontos a családi élet, házastársi kapcsolatok megerősítése, gondozása, a személyes lelkészi és testvéri lelkigondozás. Az általánosabb diakóniai, látogató szolgálatra tekintő Fülöp körnek is meg kellene újulni, egy un. szakosított, családgondozó beszélgető kör felé kellene lépni („Filippi-kör”), ahol a  segítségnyújtás konkrétumait alaposabban gondolhatjuk át. Ezt régóta tervezzük, érezzük hiányát.

5. Jobban kell értenünk „egymáshoz”, bajainkhoz, gondjainkhoz. Ezzel kapcsolatos laikus képzési lehetőségek életre hívása elkerülhetetlen, ill. konferenciáinkon a képzésre is nagyobb hangsúlyt szükséges tenni. 

6. Az előző évhez hasonlóan újra mondjuk: alakítsuk ki az egymással törődés egyszerű, személyesebb módjait! Legyen mindenkinek egy-egy embere, családja, végezze hűséggel, folyamatos figyelemmel e szolgálatot. „MENTOR” szolgálat (pl. konfirmandusok és az ifisek). Kevés, ha csak a barátainkra, családtagjainkra figyelünk. Sokan kimaradnak a testvéri törődésből.

7. Kapjon kiemelt figyelmet gyermekközösségünk élete, a gyermekek hívogatása, a meglévő alkalmak „családiasítása”!

8. Az oktatási intézménnyel, odatartozó családokkal való gyülekezeti kapcsolattartás módjait tovább kell gazdagítani. Ebben főállású munkatársunk lett, reméljük áldást nyerünk általa is. Az idősotthoni körülmények között a törődő, segítő, vigasztaló, békességszerző lelkészi és laikus szolgálat változatlanul szükséges.  

2011 11 28

Dr. Kovács Attila főgondnok                                Ablonczy Kálmán, lelkész