Egyszer s mindenkorra címmel – Ablonczy Dániel könyve
Ablonczy Dániel 2010-ben, 95 esztendősen, a Szentlélek munkájára bízta, hogy a földi életből, mennyei életre igazgassa, az ő érte is könyörgő Jézus Krisztus kegyelmére hagyva magát. Írói hagyatékában hangsúlyosak az ótestamentumi prófétai iratok magyarázatai (Jób, Zsoltárok, Jeremiás, Dániel, Hóseás, Ámós, Mikeás, Zakariás), amelyekkel tekintélyt szerzett.
Az ótestamentumi teológiai kutatás, a bibliai héber nyelv megértésének szenvedélyes képviselője volt. Megjelentek történeti írásai saját család- és gyülekezet-történeti áttekintéssel, a Bethánia CE Szövetség aktív munkatársainak gyülekezetbe építése hasznának megmutatásával, de vannak lelkigondozói kötetei (Heidelbergi Káté magyarázat, Családkönyv, Szenvedők lelkigondozása, Közösség, Evangélizáció, Fiatalok házasságra felkészítése) és a 90-es években megírta a Stuttgarti Evangéliumi Rádió számára a teljes újtestamentumi magyarázatot is, amely elhangzott a rádió adásaiban.
Ebből kiadásban eddig megjelent a Máté Evangéliuma, Apostolok Cselekedetei, Jelenések könyve, és ennek az újtestamentumi anyagnak a része ez a kötet is: a Zsidókhoz írt levél magyarázata.
Szerkesztette: Ablonczy Zsolt ny. lelkipásztor
A könyv a Zsidókhoz írt levél írásmagyarázata, kapható a Kispest-Rózsatéri templom könyvárudájában.
Nincs még bejegyzés