Gyászistentisztelet – Füle Lajos †90

Szomorú szívvel, de ISTEN végzését elfogadva tudatjuk,
hogy drága szerettünk

F Ü L E L A J O S
2015. április 19-én, 90. évét betöltve visszaadta lelkét teremtőjének. Temetésére 2015. május 2-án 14 órakor került sor a vásárosnaményi temetőben.

Életének 90. esztendejét betöltve, rövid kórházi tartózkodást követően, Vásárosnaményban csendesen elhunyt Füle Lajos. Életét, hitét, Krisztust követő példaadó magatartását Rózsatéri gyülekezetünkben nem kell bemutatni. 1949-1994 között közösségünkben eltöltött 45 esztendőnyi idő alatt, többek között 33 esztendőn át tartó, felelős missziói gondnoki szolgálatot is betöltött. A kegyelmes Isten rendkívüli életajándéka volt kedves Lajos bácsi mindannyiunk számára. Verses vallomásainak egyszerűsége, tisztasága, késztetése a teljesebb hitben megélt életre, mindannyiunkra nagy hatással volt. Sírunk a sírókkal, családja tagjaival, és hálásak vagyunk lelkiekben bővelkedő gazdag életútjáért.
Temetésére május 2-án, szombaton délután került sor a vásárosnaményi temetőben. Hála érte, számosan eljöttek Rózsatérről is végtisztességet adni.
„A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust.”

TEMETÉS

2015 május 2 – Vásárosnamény

Füle Lajos (1925-2015)

Búcsúvétel a rózsatéri gyülekezet nevében

„Nincsen üdvösség senki másban, mert nem adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk… Isten felmagasztalta Őt, és olyan nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké, és a földalattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére.”
(ApCsel 4,12 / Fil 2,9-11)

Füle Lajost a kegyelmes Isten 1949-1994 között, 45 esztendőn át ajándékozta mindazoknak, akik a Kispest-Rózsatéri Református Gyülekezethez tartoztak. E gyülekezet nevében, számtalan jelen lévő, itt lenni nem tudó, földi életutat már befejezett, valamikori lelki testvérek nevében is, megrendülve, de Isten iránti mélységes hálával és köszönettel búcsúzom, búcsúzunk.

Mire hozzánk, a még csak megalakulása első éveiben járó, kialakulóban lévő gyülekezetbe érkezett, már élő hitre jutott, ifjú felnőtté lett Füle Lajos. Hogy a formálódó gyülekezet arculata évek, évtizedek elteltével olyanná vált, amilyenné, neki is köszönhetjük. A feloszlatott Bethánia Szövetség kereteit kényszerűen maga mögött hagyva, Rózsatéren otthont találva, szolgálta Isten dicsőségét felsorolhatatlanul gazdagon.

Van mire emlékeznünk. Rózsatéren rendelt mellé társat az élő Isten, itt alapíthatott családot, született 3 drága gyermeke, születtek unokái, bontakozott ki sokoldalú tehetsége. Valóban Isten dicsőségét szolgálta, a szolgálta alázattal. Nagyon megáldotta Isten, s minden áldásában példaadóan alázatos maradt. Testvér volt, a szó legnemesebb értelmében, mindenkinek testvére. Türelemmel, figyelemmel, számontartással, jó szóval, közbenjáró imádsággal. Missziói gondnoki szolgálata teljes 33 éve alatt is. Havonkénti ifjúsági délutánok, esketést követő szeretvendégséges köszöntések, Szabadságforrás melletti családhetek, verses délutánok, közbenjáró imádságok, esztendő végén féltett kincsként, szerényen kézbe adott verses kötetek, gyülekezeti szilveszterzések…

Aki képmutatás nélkül, hálából engedelmes az Istennek, annak életére illenek az Isten igéi. Egynek említésében benne rejlik ezernyi jól ismert ige. „Mi pedig az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük, és az Úr lelke dicsőségről dicsőségre ugyanarra a képre formál minket.” (2 Kor 3,18)

Jó volt a szemébe nézni. Jó volt derűs arcában elveszíteni félelmeinket. Jó volt szeretetében kinyitni őszintén, bátran a szívünket, jó volt szavai egyszerűségében, pontosságában, tisztaságában megfürödni a lelkünknek. Jó volt mellette lenni, mert nem csak azt éltük át, amit emberségben nyújtott, hanem a közvetett misztériumot is, ahogyan a zsoltáros mondja: „Isten közelsége oly igen jó nékem.”

Hozta, kínálta, adta, szívéből, lelkéből, megáldott értelmével a „Napsugarat”, ahogyan egyik versének címe is utal rá. Az igaz szót képviselte, Rózsatéren is. Bár tele volt mélységes, együttérző, féltő szeretettel, szavai mégis, mindig, olykor szükséges élességgel, „életnek illatja életre és halálnak illatja halálra” voltak. Nem hagyott senkiben sem kétséget, hogy a Jézus Krisztusban való hit ajándéka az örök élet, ugyanakkor e hit nélkül, Istentől elfordulva, Krisztus nélkül, nincs más, mint Isten mindent számon kérő ítélete.

Amikor 1994-ben, egyébként bölcs emberi döntéssel, lányához, ide, Naményba költözött, mi rózsatériek, én magam is, kicsiny mértékben már azt éltük meg, ami most mindannyiunknak egyformán terhe.

Sokszor fogjuk még idézni, s ne is felejtsük, ahogyan egy rövid, gyönyörű versében életét, a megnyert kegyelmet, a szolgálatot, a szükséges alázatot, az alapvető lelki örömöt összefoglalta:

„Magasba tart utam,
Mélység feszül alattam.
Porszem vagyok, Uram,
fölfénylek sugaradban.
Időm kezedben van,
pályám tudod, kimérted.
Minden tettem, szavam hála legyen, s dicséret.”

Isten áldja a gyászban szeretteit, és sokak között a búcsúzó rózsatéri testvéreket.

Ablonczy Kálmán, lelkész