AZ IGEHIRDETÉS ÉS A HASZON – 70 év igehirdetéseiből

RÓZSATÉRI IGEHIRDETÉSEK
JUBILEUMI ÉV – KISPEST RÓZSATÉR 70 ÉVES 1944-2014

AZ IGEHIRDETÉS ÉS A HASZON
 Elhangzott a Kispest-Rózsatéri gyülekezetben
1964 – január első vasárnapja

Igehirdető: Dániel

Mt 13,18-23 / Mt 13,12
Mert akinek van, annak adatik és bővelkedik,
akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.

Kétségtelen, hogy ez a példázat az igehirdetés eredményességéről és haszontalanságáról beszél. Azt vizsgálja, mikor válik lelki haszonná a meghallgatott ige. Az új év elején időszerű erről a lelki haszonról beszélni. Mi lehet az igehirdetés haszna? És egyáltalán, hogyan lehet ezt a kettőt összekapcsolni, az igehirdetést és a hasznot? A haszon ugyanis egy világi és reális dolog. Sokat gondolunk vele világi viszonylatban, mert az ember törekvéseinek ez az alapja, ez ad ösztönzést munkájának. De lelki vonalon már nem így van. Itt már szemérmesek vagyunk! Nem igen szoktunk mérleget csinálni, hogy mennyi hasznot hozott igehallgatásunk. Ez nem helyes! Isten a lelki haszonra nagyon komolyan gondol, és egyszer majd számon kéri a nekünk nyújtott javaknak helyes felhasználását. Nem szereti, ha mi ezt nem vesszük figyelembe. Most tehát azt fogjuk vizsgálni, hogyan viszonyulunk mi az ige hasznához?

Erről éppen református templomban lehet, és kell is beszélni, mert nálunk az igehirdetés az istentiszteletnek a központja, a magja. Az Isten igéjét mi, református hallgatók haszonnal kell, hogy forgassuk, és ezért kell, hogy legyenek gyümölcsök. Ez az ige tehát főképpen minket, református templomjárókat érint. Nem véletlenül mondtam, hogy „templomjárók”, mert pontosan ezekhez szól a példázat. A hallgatókhoz, akik most itt ülnek a templomban, és hallgatják az igét.

A példázat a hallgatóknak négy csoportját különbözteti meg. Vegyük sorra ezeket.

1. „És vetés közben némely mag az útfélre esett, aztán jöttek a madarak, és felkapkodták.”

Ebbe a csoportba azok tartoznak, akik teljesen haszon nélkül hallgatják az igét. A mag az útszélre esett, ez természetesen teljesen haszontalan a magvetés számára. Az útszél poros, kemény, kitaposott, nem megmunkált föld. Ha nem kapdosnák fel az égi madarak a magot, akkor sem teremne, mert nem jut a földbe.

Lehetséges az, hogy templomba járó embernek a szíve ilyen „útszél” legyen? Ezt valóban nehéz elképzelni. De mégis valóság. Döbbenetes valóság! Eljön a Gonosz és elkapkodja a magot.  Ez történik sajnos, eléggé gyakran, bizonyára itt is. Jó volna levizsgáztatni titeket, akik hallgattátok az igét az előző esztendőben, mit tartottatok meg abból, amit hallottatok?! Nincs helye ilyen vallatásnak, de nagyon jó volna, ha utána gondolnátok, mit tartottatok meg, mire emlékeztek? Gyakorlatilag mi maradt meg a szívedben, ha az életben nehéz helyzetbe kerülsz, mi jut eszedbe? Használod te a hallott igét? Élsz belőle? Mert egyedül csak ez a haszon. Ha nem, akkor bizony a te lelked is „útszél”. Az igét elkapkodták az ég madarai. Mik ezek az égi madarak? A szétszóródó figyelem, és a feledékenység.

Sokan védelmezik magukat azzal, hogy ők már feledékenyek. De ugyanezek az emberek, úgy általában kint a világban, nem szoktak megfeledkezni azokról a dolgokról, amit lényegesnek és fontosnak tartanak. Például nem felejtenek el enni és aludni, felöltözni, munkába menni. Félelmetes szó a feledékenység, ha valóban mindenben feledékenyek lennénk, nem tudnánk helytállni, nem tudnánk boldogulni. Ha nem az élet alapvetően fontos szükségleteit vesszük, de pl. nem felejtjük el, hogy valahová meg vagyunk hívva. Kint a világban bizony figyelmesebbek vagyunk, mint itt a templomban, mert itt nem érezzük olyan határozottan, hogy a figyelmetlenség következtében kárt fogunk vallani. Jól tudjátok, hogy a világ dolgairól nem lehet elfeledkezni. Csak az Isten dolgairól lehet? Mert mire kell a legnagyobb figyelemmel, egész szívünkkel figyelni? Az Isten szavára kell az egész valónkat, szívünket beállítani. Gondoljátok meg, hogy annak az Istennek nem figyeljük meg a szavát, akinek olyan nagyon mélyre kellett szállania, ide közénk kellett magát megaláznia, hogy elmondhassa nekünk mondanivalóját. Döbbenetesen keveset tudunk a Bibliáról. A következő évre nem tudok nektek nagyobbat és jobbat kívánni, mint teljesebb, odaadóbb figyelmet az ige hallgatásához.

2. „Mások sziklás helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben, de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak.

Mi itt a baj? Hogy köves a talaj. Miben lehet köves az emberi szív? A példázat azt mondja: hallja az igét, és örömmel fogadja, de nyomorúság idején nem gondol vele.

Tehát olyan esetről van szó, amikor valaki nagy figyelemmel hallgatja az igét, a szívével is figyel, teljesen tudatában van annak, hogy jól meg kell értenie és jegyeznie Isten szavát: kifejezetten azért hallgat, mert az igében keresi és találja az eligazítást. Nagy értékű hallgatóról van itt szó, olyanról, amilyenből nincs sok. És mégis baj van. Az elfogadott ige alkalmazásában és a vele való éléssel van baj.

Jól értsük meg, arról van itt szó, hogy az ige egészen a tudatunkig, a szívünkig hatol, és mégis ha valami nehézségbe ütközik az alkalmazása, akkor már baj van. Azt mondja az ige, hogy nincs gyökér, és ha a nap rásüt, hamar elszárad. Az ilyen ember örömmel befogadja az igét, de nem lesz eggyé vele. Ez ugyanis csak akkor történik meg, ha a hallgatást követi a tett, a cselekedet. Pl. valaki jól megértette az igéből, hogy igazat mondani kötelesség. El is fogadja, hogy ez így jó, és így kell tenni. De ha a főnöknek egy olyan igazságot kell elmondani, aminek elmondása után ő előnytelen helyzetbe kerülne, akkor már jobbnak látja elhallgatni az igazságot. Szóval: elvben elfogadta, de gyakorlatilag csak akkor alkalmazza, ha ebből semmi kára nem származik. Az ilyen ember az esze után megy. Az ige magva elsikkad, és hiába okozott nagy örömöt és boldogságot, annyira, hogy még tovább is adta másoknak, gyönyörködött az igében, de nincs gyümölcse az igehirdetésnek. A haszon itt is elmaradt.

Nincs értelme a hallgatásnak, mert a gyönyörködés gyümölcs nélkül értelmetlen. Ilyen esetben a megértett és szívünkbe fogadott ige értelmetlenné és haszontalanná válik. Hallod az ige szavát a szeretetről, hogy a szeretet hosszútűrő, mindent elfedez, irgalmas, kegyelmes, soha el nem fogy…. S adott esetben mégsem vagy képes bocsánatot kérni, mert félted tekintélyed.

3. „Mások tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották őket.”

A mezőgazdaság mindenféle termelési ágában a legveszedelmesebb ellenség a gyom. Mindenütt ott van, ahol a vetés. Nem vetik, és mégis kikel, és gyorsabban nő, mint a vetés, elszívja attól a tápláló nedveket. Gondozni sem kell, mégis egyre nő, sőt ha még kimondottan irtják, akkor is újra nő, mert a gyom élelmes és igénytelen. Erről a gyomról van itt szó.

Ez a legveszedelmesebb a hívő emberre nézve. Mert itt már arról van szó, hogy örömmel vettük az igét, és az már meg is gyökeresedett, és nem tud tovább fejlődni. Nem tud gyümölcsöt hozni, mert elnyomja, vagy esetleg meg is öli a gyom, a lelki gyom. Mert sok van ebből is, terem magától, vetés nélkül. Ahol vetés van, ott gyom is van! Sőt! Egy jól előkészített földben is van! Ott burjánzik, él és virul. Jól érzi magát. Ez a sokféle, állandóan újra és újra kikelő és növekedő gyom jelenti a legnagyobb veszedelmet a hívő ember lelkének! Rengeteg van belőle. Szinte el sem lehet sorolni. Csak néhányat emlékeztetőül: a világ gondjai, a gazdagság csalárdsága, a testi kívánság, a pénz szeretete, a dicsekedés, a gőg, az önhittség, a túlzott önbizalom, a magabiztosság és még sorolhatnám…

Minden olyan esetben, amikor valami szellemi, lelki vagy fizikai dolog fölébe nő az Istennek, elfojtja, megöli az igét bennünk.

Sok példát sorolhatnék fel idevonatkozóan, egyet említek. Ismertem valakit, aki gyönyörködött az igében, szerette, továbbadta, Isten közelében érezte magát. Úgy érezte, Isten oltalma alatt van. Megházasodott, gyermekei lettek, úgy tűnt, valóban boldog. Élete különben is jól fejlődött. Világi síkon is jól haladt. Anyagiakban sem volt hiány. Mindaddig így volt, amíg nem találkozott egy nővel, és ő foglalta el az első helyet a szívében. Ez a gyom nagyra nőtt benne, nagyobbra, mint Isten, és megölte az igét. Nem is vágyódott már utána. Elmaradt a templomból, elhagyta feleségét, gyermekeit… Semmivel sem törődött, ment a vágyai után… és elveszett ember lett, mert az igét megfojtotta, és lelkében ezután minden helyet elfoglalt a gyom. Ilyen veszedelmes, halálosan, végzetesen nagy ellensége az igének a lelki gyom. Ilyen megrázó, tragikus eseteket vég nélkül lehetne sorolni.

Bizony nagyon sokszor van, hogy a szívünk „útszél”, hogy a szívünk „köves”. A legszomorúbb, hogy van úgy, még a gyümölcsöt is megteremjük, s azután jön a gyom, és mindent túlnő, megöl, s minden jó meghal bennünk. Jön a gyom, és elvész a termés.

Ha a termelőszövetkezeteink annyi termést hoznának, mint amennyi termés van az igehirdetésből, akkor bizony már régen éhen haltunk volna.

Kérem az Isten, hogy vegyen ki titeket azok közül, akiknek a szívében az ige „útszélre”, „köves”, vagy „gyomos” talajba hull.

Legyen a ti szívetek jó föld, jó talaj, hogy teremjen száz, vagy hatvan, vagy harminc annyit.

Ámen

Nincs még bejegyzés

Komment hozzáadása

Copyright ©2011 Kispest-Rózsatér Református Egyházközség | A családbarát közösség.