A szeretet nagyobb, mint a hely
Közel húsz esztendeje történt. Hazafelé autóztunk, Kecskemétről, Bajára. Kollégista lányunkat vittük el, visszafele úton már csak a nála majd tíz esztendővel ifjabb volt velünk. Apja vezetett, mi hátul ültünk. Még hogy ültünk! Egyszerűen nem fért a bőrébe. Ölembe telepedett, majd felpattant, aztán vissza, megint fel, jobbról át balra, oda és vissza, és persze rajtam keresztül, ugrált, táncolt egyfolytában, míg meg nem elégeltem. Rászóltam, van elég helye, férjen el ott. Erre ő megállt, de épp csak egy pillanatra, s töretlen bűbájjal közölte velem: „- Mit csináljak, ha a szeretet nagyobb, mint a hely!” És táncolt tovább. Mit mondhattam erre? Meghatott szeretetének sodró ereje. Szereti a nővéreit, mind a négyet, meg a bátyját is, azok is őt, de amikor szabadul tőlük, mikor csak ő marad velem, nem bír magával, nem fér a bőrébe, kicsi neki a ház, a szoba, az autó. Nem azért mert így akarja, ez bentebbről indul, akaratlan jön, zúdul, árad, legyőzi tiltakozásomat.
Valamiért úgy gondoljuk, hogy varázslatosan szép a karácsonyi történet… Valóban az?
Vagy csak szívszorítóan titokzatos, és felfoghatatlan az emberért földig hajló isteni szeretet?
Merünk rákérdezni mindarra, ami a karácsonyi történetben elénk tárul, hogy saját életünkre nézve valamit megérthessünk? Felfogjuk miért, hogy Mária, a szeplőtelen fiatal lány, a gyalázat térdre roskasztó látszata közepette kapja a legnagyobb kitüntetést? Értjük, miért esendő csecsemőként érkezik hozzánk az Isten Fia? És miért eshetett meg vele, a mennyből érkezettel, hogy itt a földön nem akad számára hely? Miért, hogy a messze földről érkező bölcseknek elég egy felfénylő csillag az induláshoz, s miért, hogy ugyanehhez a pásztoroknak egy seregnyi hozsannázó angyal kell? És miért, hogy az uralkodó, Heródes hírt hallva felőle megijed, s félelmében ártatlan gyermek életét oltja ki? S vajon miért, hogy az őt eligazító, próféciákat jól ismerő írástudók képtelenek elhinni, hogy ő a Messiás? És végül miért, hogy mi keresztyének, ajándékainkkal nem Őt, hanem a magunk szeretetét ünnepeljük?
Köröttünk a világ, azóta sem változott, az emberek önmagukkal vannak elfoglalva, ki így, ki úgy. Küszködnek, birkóznak, gáncsoskodnak, tülekednek, olykor talpalattnyi helyért, máskor maroknyi hatalomért, vagy áhított szerepekért, néha a megmaradásért, elismerésért…
Született néktek, ma a Megtartó! – hirdették az angyalok. Megtarthat minket? Miben tart meg Ő? Szeretetében. Ahogy engem távol élő kislány unokám. A nekem rajzolt kép címe:
Sétálok a Mamával. Szabad észrevenni, karjaim szárnyak, szájam fülig ér, és hogy az ő szíve tája, csupa tűz, nem is fér bele, igen, szeretete országhatárokat átlépve érkezik meg hozzám.
Hinni szeretném, nem fogynak el azok, akiknek szíve nyílik, akiket betölthet, magához ölelhet, megindíthat és magával sodorhat az a s z e r e t e t , mely nagyobb, mint a h e l y , nagyobb, mint e világ, hisz Isten láthatatlan országának kapui tárultak, nyíltak ki akkor, és az isteni szeretet, túllépve időn, téren, azóta is, ma is, szívétől, szívünkig ér.
2013 december Dr Michna Ottóné Ablonczy Ágnes
Nincs még bejegyzés
Comments are closed