Nincs kapcsolódó bejegyzés
„ …Az egész élet a túlsó part állandó igézete alatt áll. Mindig úton vagyunk, s menni kell, hiába éreznénk magunkat jól az idő egy-egy pontján, menni kell tovább, mert kerget az idő és az élet. Rendelések állandó nyomása kényszerít továbblépni akkor is, ha nem akarunk. Akkor is menni kell, ha az indulás rossz előjelekkel terhelten ijeszt.
Bizony, sokszor igen szorongó érzésekkel merítjük vízbe az evezőt. Tele a szívünk félelemmel, és mégis menni kell. Mi lenne az élettel, és hova tűnnének a nagy célok, ha nem akadna ember, aki be merne szállni a viharos idők hajójába? Kockázat nélkül nem lehet megnyerni a szép jövendő makrancos paripáját. Isten célokat mutat fel, a célok előtt nem lehet tétován és ingadozva állni….”
Ablonczy Dániel
Lélekmentés – megjelent Ablonczy Dániel új könyve – a könyv kapható a Templom könyvesboltjában
Nincs kapcsolódó bejegyzés
Az „elköltözés” (2Tim 4,6) görög szava hármas értelmű, de egy jelentésű. Jelenti azt a pillanatot, amikor az ökröket eloldották a járomból, hogy az megnyugodhasson a fizikai megterheléstől, jelenti a lángokból, szorongattatásból való kioldást is, ahogy a hajót elengedik a horgonyról és az szabadon indul útnak egy új kikötőbe. Harmadszor az „elköltözés” kifejezést használták arra is amikor útnak indult a sereg, elbontották a sátrakat.
A szolgálat vándorútja véget ér minden szolgának, megszabadul a köteles terhektől, új kikötő várja érkezését, és a földi sátorházhói örökkévaló hazába vált. Pál apostollal és Ahlonczy Dániellel is ez történt, mint annyi más hűséges munkatárssal.
Az elköltözés előtt ezekben a levelekben Pál hátrahagyta Timóteusnak és Titusznak a pásztorlással kapcsolatos, felülről vett iránymutatásait, amelyeket a jelen magyarázatot író szolga is maradéktalanul képviselve a magáévá tett, és átadni igyekezett soraival.
Nincs kapcsolódó bejegyzés
Az első század közepétől jelentek meg Kis-Ázsiában és Európában a Názáreti Jézus tanítványai, hirdetve az örömhírt, az általuk
Isten Fiának megismert Názáreti Jézus evangéliumát, sátán feletti hatalmát. Hallgatóik előtti bizonyságtételük erősebbnek bizonyult minden addigi vallás által képviselt hitnél.
A természetfeletti erőkről alkotott hit, az első században legáltalánosabban, a görög és római mitológia isten képzeteinek panteonja, természeti hiedelmek, bálvány hitek, és az a hit volt, hogy az uralkodók (fáraók, babilóniai, perzsa, asszír királyok, római császárok, stb) isteni képességekkel rendelkeznek, akik felette állnak az egyszerű embernek. Ezek az „istenek” félelmetes erőkkel bírtak, megalázták, kirabolták ellenségeiket, hatalmuk önkényben nyilvánult meg, amelyhez alkalmazkodni kellett minden alattvalónak. Ezzel szemben a keresztyén apostolok egy szelíd, a vétkesnek megbocsátó, ellenségeihez is szeretettel szóló, saját népe vezetői által halálra ítélt, a rómaiak által megkínzott és keresztre feszített Istenfi áról beszéltek, aki feltámadott és él, közöttük van, és amikor halála emlékezetére kenyeret és bort fogyasztanak, az Úr ereje megtölti őket. Megrendüléssel gondolok arra, hogy milyen sok ember cserélte fel addigi meggyőződését és lett hívő keresztyénné az első században, hogy kövesse a Názáreti Jézus halálon át életre vezető útját. „A hit titkokból és titkok által él. Isten kegyelméből azonban fény dereng át a titkokon” írja e könyv 160. oldalán a szerző.
Pál apostol korinthusiakhoz írt levele a megfeszített Krisztus titkairól, igazságáról, tisztaságáról beszél egykori és mai olvasóinak. A levél olvasása közben, a Lélek által, az üdvösség útjáról, a krisztushívő gyülekezetről, az úrvacsoráról, lelki ajándékok gazdagságáról, a feltámadás lényegéről, s legfőképpen a maradan10 dók között legnagyobbról, a szeretetről szóló titkok nyílhatnak meg előttünk.
„Az ember igazi jövőjét Jézus halála, feltámadása és a
benne való hit rejti magában!” E könyv 162. oldal, A.D.
A „Legnagyobb a szeretet” című gyakorlati írásmagyarázat része a Dr. Ablonczy Dániel református lelkipásztor bibliai könyvek megértését szolgáló sorozatának. A kiadást szorgalmazó család most segítséget kapott a Dunamelléki Egyházkerülettől ennek a kötetnek a megjelentetéséhez. Köszönet érte.
Nincs kapcsolódó bejegyzés
Ablonczy Dániel 2010-ben, 95 esztendősen, a Szentlélek munkájára bízta, hogy a földi életből, mennyei életre igazgassa, az ő érte is könyörgő Jézus Krisztus kegyelmére hagyva magát. Írói hagyatékában hangsúlyosak az ótestamentumi prófétai iratok magyarázatai (Jób, Zsoltárok, Jeremiás, Dániel, Hóseás, Ámós, Mikeás, Zakariás), amelyekkel tekintélyt szerzett.
Az ótestamentumi teológiai kutatás, a bibliai héber nyelv megértésének szenvedélyes képviselője volt. Megjelentek történeti írásai saját család- és gyülekezet-történeti áttekintéssel, a Bethánia CE Szövetség aktív munkatársainak gyülekezetbe építése hasznának megmutatásával, de vannak lelkigondozói kötetei (Heidelbergi Káté magyarázat, Családkönyv, Szenvedők lelkigondozása, Közösség, Evangélizáció, Fiatalok házasságra felkészítése) és a 90-es években megírta a Stuttgarti Evangéliumi Rádió számára a teljes újtestamentumi magyarázatot is, amely elhangzott a rádió adásaiban.
Ebből kiadásban eddig megjelent a Máté Evangéliuma, Apostolok Cselekedetei, Jelenések könyve, és ennek az újtestamentumi anyagnak a része ez a kötet is: a Zsidókhoz írt levél magyarázata.
Szerkesztette: Ablonczy Zsolt ny. lelkipásztor
A könyv a Zsidókhoz írt levél írásmagyarázata, kapható a Kispest-Rózsatéri templom könyvárudájában.
Nincs kapcsolódó bejegyzés
„A keresztyén közösség olyan közösség, amely Jézus Krisztus által és Jézus Krisztusban áll fenn. Se több, se kevesebb nem lehet ennél. A keresztyén közösség – egy röpke egyszeri találkozástól, a sokéves, mindennapos együttlétig – csak ebben áll. Csakis Krisztus által, csak Krisztusban tartozunk egymáshoz.”
D. Bonhoeff er egyértelmű, világos, egyszerű, felidézett szavai csak aláhúzzák és megerősítik azokat a hasonlóképpen fogalmazott, a Szentírásból merítkező gondolatokat, amelyeket e kezünkben tartott kötet tartalmaz. Olykor-olykor már azt gondolnánk, túl egyszerűek, egyértelműek. Bonyolultság, szabadelvűség, tolerancia, másság, a mai idők elfogadott és igenelt, s egyebekben nagyon labilis igazságtartalmú kifejezései, az egyszerűség és egyértelműség irányában haladni bátor szellemi-lelki vállalkozás. A már korábbi írásokra is jellemző, igen tiszteletreméltó bibliaismeret, és személyes, mély hit teszi a szerzőt, Ablonczy Dánielt rendíthetetlenné ezen az úton, s úgy teszi a dolgát, hirdeti igazságát, hogy abban alig-alig befolyásolhatja bármi napjai világából. A legfőbb igazolás mindig a kipróbáltság.
Üzenetek és élhetőség, hirdetett tételek és átélt élmények
ha egybecsengenek, hathatós igazsággá teszik, amit itt találunk. A szerző 1944-84 között alapította és gondozta lelkészként a Kispest-Rózsatéri Református Gyülekezetet. Hogy e négy évtizednyi időben a felelős szolgálat betöltése tekintetében mi lebeghetett a szeme előtt, aligha kétséges, ha olvassuk e rövid tanulmány sorait: „…A közösséghez tartozás tehát elsősorban Jézus Krisztushoz tartozást jelent. A közösség lelki természetű, tehát az összetartozás meghatározói is lelkiek. Az összetartozás alapja mindenekelőtt Isten hűsége. Olvasd tovább →
Nincs kapcsolódó bejegyzés
A Tiszta Forrás Alapítvány otthonában ugyancsak e héten, december 6-án szombaton, du. 3 órától kerül sor Leleszi Balázs Károly költő testvérünk kötetbemutatójára, ahol többek között a Csermely zenekar, Szalóczi Pál versolvasó, Márkus Gábor lelkész is szolgál, illetve a költővel beszélget Háló Gyula. A találkozó nyitott, várják az érdeklődőket.
Nincs kapcsolódó bejegyzés
“Én is a … XX. század gyermeke vagyok. Átéltem valóságait, hordoznom kellett szenvedéseit, és én is feltettem kérdéseit. Árvák bölcsőjében ringatott anyám, apám a háború áldozatainak jeltelen sírjában porlad valahol. Tudom mit jelent csalódni igaznak hitt emberekben és ígéreteikben. Tudom mit jelent sodródni vádaskodások alatt, átéreztem milyen szégyen az a nyájaskodás, ami takarni kíván valamit. Láttam magasba emelkedők könyörtelen könyökeit, szemfényvesztéseit Hallottam anyák panaszait és láttam magatehetetlenségük könnyeit azok miatt, akiket felneveltek és akik mégis elhagyták őket. Ismerem azt az érzést, amikor ízetlenné és értelmetlenné válik az élet, kérdéseim sodrásaim vittek Istenhez, így értettem meg, mennyi gyöngédség, megértés és szeretet van a szavában.”
A kötetet Michna Ágnes tervezte
Kapható a templom előterében, 600,-Ft-os áron
Nincs kapcsolódó bejegyzés
M | T | W | T | F | S | S |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |