Gyászistentisztelet – Jókai Károlyné Margit néni †99

Életének 99. évében, rövid kórházi tartózkodás után elhunyt Jókai Károlyné Margit néni.

Gyülekezetünk első nemzedékének tagja volt. Elmondhatatlan az a sok szolgálat, amelyet, míg ereje bírta, betöltött közösségünkben. Példaadó, fegyelmezett, mindig derűs, élő hitű  asszony volt. Panaszkodni nem hallottuk, ugyanakkor, akiket csak ismert, s nem keveseket a gyülekezetből, gyermekeket, ifjakat, családalapítókat, korosztályának tagjait, éjszaka és nappal, kitartóan hordozott imádságaiban. Élete korábbi szakaszában, s záró éveiben is, amikor ellátogatni a gyülekezetbe nem volt már kellő ereje, értékes kézimunkákat készített, kevesen vannak a gyülekezetben, akiket nem ajándékozott meg. Az úrasztali és szószéki terítők is az ő áldott kezének munkái.

Egyik szemünk sír, mert nagy lelki kincse volt közösségünknek, s már nem lehet velünk, a másik szemünk derűs, mert  megajándékozta Isten olyan hittel, hogy nem kételkedünk, számára is készíttetett hely Isten országában.

Isten szeretete vigasztalja a családot, a gyülekezetet.

TEMETÉS

2013 április 24 – Kispest

Jókai Károlyné sz. Farkas Margit (1915-2013, 98év)

2 Pt 1,3-11 / Jel 3,12

Kedves gyászban lévő család, kedves búcsúzó közösség!
Mindenekelőtt, és mindenekfelett a hálaadás. Jókai Károlyné, kedves Margit néni élete mi másra indíthatja azokat, akik ismerték őt, akik kísérték élete útján, akik mellette álltak, akik áldozatkészségéből, szeretetéből éltek!
99. évében volt már, amikor az erők elfogytak, amikor ki kellett tűnnie annak, hogy még az a rendkívüli összeszedettség, fegyelmezettség, erős tartás is felszámolódik, ami benne élt,  hogy mint mindannyiunk élete, az övé is, törékeny cserépedény lét.
Isten szeretete könyörült rajta, hogy azok a napok ne sorakozzanak elviselhetetlenül hosszan, amelyekben már kevéssé élhette meg, amire mindig, minden időben, minden helyzetben vágyott, hogy élete értelemmel, hasznossággal bírjon. De még a végső kórházi ágyon is, élete záró napjaiban is üzente, hogy szeretettel gondol ránk, hogy mindenkit köszönt a családból, a gyülekezetből. Alig-alig jöttek a szájából a szótöredékek, de lehetett érteni, hogy még ebben az állapotban is, a mozdulatlanság terhével, a levegővétel terhével, a kiszolgáltatottság terhével, és sokféle más fájdalom terhével együtt is, ránk gondol, az övéiért, és mindannyiunkért imádkozik. Megdöbbentő és megrendítő fegyelmezettséggel élte hitét ezekben az órákban is. A Zsidókhoz írott levében olvassuk: „Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket!” A helytállásban itt is, mint egész élete folyamán, megtartotta, megsegítette az élő Isten.
1915-ben, Nyírbátorban született Margit néni. Sokszor, és sokaknak számolt be életútjáról, magam is sok-sok részletet megismerhettem, de valójában az ő igazi sorsa az volt, amit ezekkel a szavakkal ismerünk a Szentírásból: „Markaimba metszettelek téged… Eljegyezlek téged magamnak örökre… Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy. Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg… Drágának tartalak, becsesnek, mivel szeretek…” Igen, ez, az Istentől különleges féltéssel körbevett élet volt az ő életútja, mindazzal együtt, amit gyermekként, felnövekedve, családalapításban örömben és bánatban, gyászban és derűben, felettébb való anyai örömökben és elmondhatatlan szülői fájdalmakban, szerettei között, szűk családjában, és a nagy családban, az Isten gyermekeinek közösségében megélhetett. Volt az élete Sidrák, Misák, Abednégó életét is megpróbáló mindent felemészteni képes tűzpróbákban, és csodálatos menekedéseket élt át, és volt az élete az ábrahámi próbatétel feletti tehertételekben, mert nem csak oltárra kellett tennie a neki legkedvesebb életeket, hanem el is vétettek tőle. Fájdalmaiban legtöbbször befele sírt. Ennek a drága, fegyelmezett asszonynak a szemében ritkán láttunk könnyeket, de hogy az Istentől való felkaroltságnak a vigasztaló erőit is átélje, hordoznia kellett azt is, hogy még a szíve is olykor-olykor elhagyja őt. Tudott lélekben sírni a sírókkal, mert megismertette vele Isten azokat az utakat, amelyekben nincs más vallomás, mint Jób hitvallása: „Az Úr adta, az Úr vette el, legyen hát áldott az Ő neve…”, és tudott örülni az örülőkkel, arcán is végighullámzó derűvel, szép, tiszta, megvigasztalt tekintetekkel, mert a zsoltáros vallomása is a szívébe íródott: „Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét. Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyit jót tett veled. Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg.”

Életútja, a lelki nekrológ egyik szép összefoglalása, amit a Bibliából, Péter második levele elejéről olvastam: „Az Ő isteni ereje megajándékozta őt is mindazzal, ami az életre és kegyességre való, azáltal, hogy megismerte őt, aki saját erejével és dicsőségével hívta el őt… isteni természet részesévé lett…minden igyekezettel törekedett arra, hogy hitében felmutassa az igaz emberséget, az igaz emberségben az ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet… és nem volt a mi Urunk Jézus Krisztus ismeretében sem tétlen, sem terméketlen.”
Ugye, ti is így látjátok, Istentől kegyelmesen megérintetten, ez volt az ő élete.
Három hűséges szolgálatáról külön is hadd emlékezzem meg a búcsúvételben. Annyira illettek ezek hozzá, Isten kedves, neki szánt ajándékként gondolta ki számára, és sokaknak lettek áldássá.
Szolgálta erővel, fegyelemmel, önmagát nem kímélve, kitartással, lábbal, kézzel, szívvel, ízekkel, a táborozók életét. Nem csak ifjúi erőkkel, hanem megidősödve is. És mindig derűvel, csendességgel, önsajnáltatás nélkül, hálát adva Istennek. Ebben a gondoskodó szeretetben egy kicsit mindannyiunk édesanyjává lett. Miközben sorra nagy veszteségei voltak családjában, gyermekeivé váltunk, szeretetéből, odaadásából éltünk.
Kézimunkái holta után is beszélnek. Mát a 95. életévét is elhagyta, a szeretett templomába, a gyülekezet közösségébe se tudott jönni, még mindig   alkotott, még mindig számolgatott, még mindig öltögetett. És nem akárhogyan: „Dolgozni, csak pontosan szépen, ahogy a csillag megy az égen”, ez volt az ő munkálkodásának mottója. Mennyi szépség támadt ebből a szolgálatból. Egy olyan Bibliát tartok a kezemben, amely ugyancsak kezének munkáját, és szíve-lelke igaz szeretetét hirdeti. És van-e itt valaki, aki ne lenne jutalmazottja ebben való fáradozásának ?!
A harmadik szolgálata áldása felmérhetetlen. Az Úr Jézus, Hegyi Beszédben mondott igéi világítanak rá: „Te pedig, amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, , és ajtódat bezárva imádkozzál atyádhoz titokban, Atyád, pedig aki látja, hogy titokban mit teszel, megfizet neked.”
Újra mondom, felmérhetetlen az az áldás, amit a hűséges, szeretettel mondott imádságokat meghallgató Isten munkál mindazokon, akikért a közbenjárás történik. Egyik legutolsó találkozásunkkor mondta, csak csendesen, szeretett kis szobájában ülve:” Imádkozom érted is… .” Életünk különböző eseményeiben való megtartatásunk, helytállásunk, megvigasztalódásunk, ki tudja milyen mértékben függnek attól, hogy valaki, csendesen, kitartóan, szeretettel könyörög értünk. Ennek a szolgálatnak, mondhatom így is, 24 órás ügyeletben, Margit néni is hordozója volt. Áldott legyen érte Isten.
Néhány napja, már e búcsúvételre készülve, került elém egy mondat a Jelenések könyvéből, és forgattam magamban, és igen-igen igaznak éreztem Margit nénire nézve: „Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és onnan nem kerül ki többé, és felírom rá az én Istenem nevét…”
A templomépületekben az épületet alkotó elemeknek sokféle szerepe van. Tégláknak, falaknak, ajtóknak, ablakoknak, tetőnek, toronynak. Az  oszlopok tartó erőt biztosítanak. Rózsatéri templomunk épületében is szemrevételezhető,  ahogyan az alagsori termektől felfelé haladva, húzódnak egészen a toronyig a szükséges tartó, vasbeton oszlopok. Nélkülük összeomlana minden.
Rózsatérnek, gyülekezetünknek lelki temploma is van, lelki építőelemekkel, ahogyan a Szentírásban is olvassuk: „Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá.”
Különös, ahogyan a lelki közösséget, annak lelki templomát, Isten személyes szeretettel, titokban, de tapasztalhatóan felépíti, többek között lelki oszlopokat is emelve. Margit néni élete a gyülekezetünk életének, és sok más testvéri, lelki közösség életének lett Istentől rendelt tartóoszlopává. A krisztusi erőket hordozva, segítette, és segíti holta után is, Isten áldásában, hogy éljünk, hogy Istennek kedvesen éljünk.
Miközben mindezekről megemlékezem, nem tehetem, hogy ne említsem azokat az emberi erőket, amelyek Margit néni számára is szükségesek voltak, hogy különösen is élete utolsó éveiben, testi erőtlenségeiben támaszt találjon. Példaadóan szépen, figyelmesen, hűséggel gondozta őt a család, és napról napra, odahajlással, szükségeket, kéréseket szinte előre teljesítve kedves veje. Egy megidősödött, fegyelmezett asszonynak, erőtlenségeiben, annak hordozásában nem lehet akárki a társa. És nem is tud akárkit elfogadni. És ne is bánjon senki akárhogyan e szükségeket megélő élettel.
Vejében megtalálhatta, megnyerhette azt a kedvességet, erőt, amelyet elfogadni is tudott, és amelyet valóban támaszának is érzett. Hála legyen ezért is Istennek.
Búcsúzunk most Margit nénitől, a testben végig élt élettől, a Krisztus titkát megismerő és hordozó lélektől, de úgy búcsúzunk az élő reménység szerint, hogy majd találkozunk. Egy egészen más léttérben, az Isten múlhatatlan országában, dicsőségében. Ezért fájdalmunk és szomorúságunk is ideig való. Szükségünk van vigasztalásra, bátorításra, mert erősnek tűnik a halál, és erőiben elválasztódnak egymástól életek, amelyek szeretetben összetartoztak,  és a porból lettünk és porrá leszünk ítéletes állapotot is át kell élni, a romlandó nem örökölheti a romolhatatlanságot, de nem búcsúzhatunk másként, csak így, hittel mondott vallomással: találkozunk majd Margit néni, az örökkévalóságban, a dicsőséges országban, ahogyan énekünk is vallja: Isten velünk, viszontlátásra!
Búcsúzó leánygyermekét (Jutkát), vejét (Karcsit), a 8 kedves unokát, a 9 dédunokát, rokonokat, ismerősöket, rózsatéri gyülekezetünk tagjait, a Bethánia Szövetséghez tartozó búcsúzó testvéreket, s velük együtt mindannyiunkat karolja fel Isten vigasztaló szeretete.

Ablonczy Kálmán lelkipásztor