Fiatalok

Ifihétvége Balatonfenyves

ifibalaton

Egy szuper métázós, mászkálós, filmnézős-elmélyülős hétvégét tölthettünk együtt október utolsó hétvégéjén! A többi képet még itt találjátok (kattints ide).

Ifi fél 7

Fiataljainknak hirdetjük: évek óta népszerű ifi fél 7 sorozatra ismét sor kerül: november 28-december 1 között, csütörtök estétől vasárnapig. Ima-szoba, filmvetítés, vendég, zenés-zenekaros délután, ifjúsági istentisztelet a kínálat.

A Csillagpont Mezőtúron, Rózsatér a Csillagponton.

A Csillagpont református ifjúsági találkozó az idén július 23. és 27. között Mezőtúron került megrendezésre. A Kispest-Rózsatéri Ifisek is jelen voltak, szolgáltak, többek között Márk evangéliuma sajátos dramatizált előadásával. A Csillagpont honlapján bővebben informálódhatunk, többet olvashatunk a sikeres előadásról.

csp_mark_asszonyi_009.jpg.800x600_q85

>>Egy sárga pólós fiú instruálja épp a többieket, mikor a fotóssal a terembe lépünk. „Nem fogjátok elrontani, de ha mégis, nézzetek rám, segítek” – bíztatja Ablonczy Áron a budapest, Kispest-Rózsatéri ifiseket, akik Jézus életét készülnek előadni a Csillagponton<< – így ír  Feke György, aki az eseményekről tudósít a Csillagpont Facebook oldalán.  A “sárga pólós fiú” Ablonczy Áron 3. éves teológiai hallgató, aki a budapesti Kispest-Rózsatéri ifisekkel együtt 14-en elevenítették meg Márk evangéliumát;  instruálja épp a többieket, amikor a fotóssal a terembe lépünk.

csp_mark_asszonyi_005.jpg.800x600_q85

Férfiak a gáton!

Örömmel emlegetjük, hogy tegnap megtarthattuk a FÉRFIAK NAPJÁT, immáron másodízben. A szinte az egész országot mozgósító árvízhelyzet miatt, bölcsen úgy döntött a szervező közösség, hogy ne Szabadságforráson töltsük a napot, hanem egy rövid, előadással egybekötött felsőgödi templomi látogatás mellett, a településen szükséges árvízvédelmi tennivalókba, szerényen férfi testvéreink is kapcsolódjanak be. Ez meg is történhetett, majd a nap végén asztalközösségben is lehettünk. Áldott, közösségépítő együttlét volt, 33-an vettek rajta részt, három nemzedék tagjai, reméljük a jövő évi folytatást.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
NextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnail

Zenit 2013 szeptember

 

zenit zenit zenit

Kisifi festés

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
NextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnail

Férfinap Szentendre 2013. június 8. – Szabadságforrás

Idén is lesz Férfinap Szentendrén. Júniusban. 8-dikán.
Nagyon komoly szervezés folyik a háttérben.
Addig is egy kis ízelítő a tavalyibóóóól…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
NextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnail

Kispest-Rózsatéri IFI

 Kik vagyunk?

Istenről és a világ dolgairól beszélgetünk itt alkalomról-alkalomra. Mindezt fiatalok vezetik fiataloknak.

Kiket várunk?
15-30 év közötti fiatalokat

Célunk
Célunk, hogy közösség jöjjön létre fiatalokból, és így egységesen tudjunk hitünkben épülni, a Bibliát tanulmányozni és imádkozni egymásért. A közösséget barátságokra szeretnénk alapozni és célunk, hogy fiatalos szolgálatainkkal túlmutassunk önmagunkon!

Feladatunk
Éneklünk, játszunk, imádkozunk, beszélgetünk, vitatkozunk, nevetünk, eszünk, csocsózunk. Mindezt addig, míg el nem fáradunk…

Összejövetelek ideje
minden pénteken 18:30-tól

Összejövetelek helye
a templom nagytermében

Kapcsolat
Schliszka Csaba és Nagy Eszter
csaba.schliszka@gmail.com

 

Ifikirándulás – Kővágóörs 2011

ssa43528
ssa43532
ssa43536
ssa43539
ssa43540
ssa43544
ssa43563
ssa43571
ssa43576
ssa43584
ssa43585
ssa43588
ssa43590
ssa43599
ssa43604
ssa43608
ssa43621
ssa43626
ssa43627
ssa43633
ssa43642
ssa43644
ssa43645
ssa43647
ssa43672
ssa43673
ssa43676
ssa43678
ssa43681
ssa43688
ssa43691
ssa43697
ssa43706
ssa43707
ssa43709
ssa43714
ssa43726
ssa43746
ssa43747
ssa43754
NextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnail

 

Ifiszilveszter 2012

73618_508520015854598_1139623608_n
409416_508519952521271_260951239_n
421142_508783449161588_1350718302_n
ifiszilveszter_2012_4
409416_508519952521271_260951239_n_0
421142_508783449161588_1350718302_n_0
73618_508520015854598_1139623608_n_0
hpim8709
ifiszilveszter_2012_1
ifiszilveszter_2012_2
ifiszilveszter_2012_3
ifiszilveszter_2012_4_0
409416_508519952521271_260951239_n_1
421142_508783449161588_1350718302_n_1
73618_508520015854598_1139623608_n_1
hpim8709_0
ifiszilveszter_2012_1_0
ifiszilveszter_2012_2_0
ifiszilveszter_2012_3_0
ifiszilveszter_2012_4_1
NextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnailNextGen ScrollGallery thumbnail

FÉRFINAP volt. És LESZ is. – 2012 Szentendre Szabadságforrás

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Olvasd tovább →

Zenit promo videó

 RozsaterMedia

 

Copyright ©2011 Kispest-Rózsatér Református Egyházközség | A családbarát közösség.