Ez történt a Zsinat szerdai ülésén

A diakóniai szolgálatról, az egyházi bíráskodásról és a lelkészi szolgálatról szóló törvénnyel is foglalkozott többek között a Zsinat szerdai ülésén, de szó esett a lelkészek titoktartásáról is. Az eseményeket visszaidézheti egész nap frissített közvetítésünkből.
19:47 Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke egy áldással zárta le a mai Zsinati ülést. A csütörtöki ülés délelőtt kilenc órakor kezdődik.

19: 44 Az MRE Lelkészeinek ellátásáról és Nyugdíjintézetéről szóló 2002. évi II. törvény 40. paragrafusának módosításról is döntöttek.Ez a paragrafus a lelkésznők GYES kiegészítésről szól. A módosítás 2013. január elsejétől hatályos.

19:30 Hörcsök Imre az MRE közoktatási törvényének módosításról szólt. Megindokolta, hogy miért van szükség erre. Az okok között megjelölte, hogy 2012. szeptember elsejével a közoktatást/köznevelést meghatározó jogszabályi környezet gyökeresen megváltozott. Kiemelte, hogy számos önkormányzati, állami intézményt vett át az egyház, végül azt az érvet emelte ki, hogy  az  MRE közoktatási törvénye (a továbbiakban: Rkt.) 1995-ben született, átfogó módosítására az 1998. évi I. törvénnyel és a 2005. évi II. törvénnyel került sor. A Zsinat elfogadta a Református közoktatási törvény módosításának szempontrendszerét. (tovább a református.hu-ra)

Nincs még bejegyzés

Komment hozzáadása

Copyright ©2011 Kispest-Rózsatér Református Egyházközség | A családbarát közösség.