Dátum: 2015. June 28.

Dunajcsik Zoltánné, Kurali Ilona †83

Szomorú hírünk, hogy életének 83. évében, hosszú, türelemmel viselt betegséget, s rövid kórházi tartózkodást követően június 24-én elhunyt Dunajcsik Zoltánné Kurali Ilona testvérünk.

Dunajcsik Zoltánné, korábban elhunyt férjével együtt gyülekezetünk alkotó, szolgáló tagja volt évtizedeken keresztül. Hálával emlékezünk arra, hogy az 1980-as évek második felétől úgy kapcsolódtak gyülekezetünk közösségéhez, hogy Isten gazdagon megáldotta minden fáradozásukat közöttünk. Templomépítést segítő szolgálatuk, az országos Lepramisszióban vállalt, sok éven keresztüli hűséges helytállásuk, a kézimunka bibliakör kialakítása, és sok más odaadó szolgálatuk példaadó volt mindannyiunk számára.
Életük záró éveiben Vértesacsára költöztek. Néhány évvel ezelőtt özvegyült Ilona testvérünk, s bár sokféle betegség terhelte, a vértesacsai reformátusok között, magára maradva is
szolgált. Temetésére e héten, kedden délelőtt fél 12 órakor a ceglédi református öregtemetőben kerül sor, férje mellé helyezik örök nyugalomra. Isten élő Lelke adjon vigasztalást a megszomorodottaknak, s tegye teljessé az életéért való hálaadást gyülekezetünkben is.

Bognár Józsefné, Berghauer Erzsébet Magdolna †91

Bognár Józsefné, sz. Berghauer Erzsébet Magdolna életének 91. esztendejében június 7- én elhunyt. Szeretettel emlékezünk arra, hogy az elmúlt években hónapról hónapra használt ruhaneműt gyűjtögetve igyekezett segíteni gyülekezetünkön keresztül a rászorultaknak, ill. sok éven keresztül az ő családja adományaként tudtunk karácsonyfát állítani a templomban.
Temetésére e héten, pénteken, július 3-án, 9 órakor kerül sor a kispesti temetőben. Isten szeretete vegye körül a gyászban lévő családot.

Kispest-Rózsatér -TAHI GYÜLEKEZETI HÉT – 2015

Gyülekezeti, Tahiban sorra kerülő hetünkre ma még lehet jelentkezni. Ha valaki nem tud teljes táboridőt vállalni, egy-egy napra is el lehet jönni.

Igyekezzünk július 5-én, vasárnap délután, legkésőbb 6 órára (vacsora) megérkezni! A szobabeosztást elkészítjük, kölcsönös megegyezéssel lehet változtatni. A rendelkezésre álló délutánokban különböző programok gazdagítják a táborozást, ezzel párhuzamosan saját, családi programok is megvalósíthatók (kirándulás a Pilisben, Leányfalu – fürdő, Szentendre – kulturális értékek, stb.)

1

2

3

4

Copyright ©2011 Kispest-Rózsatér Református Egyházközség | A családbarát közösség.