Dátum: 2015. January 17.

Ragyogtak, mint a csillagok – december – Rózsatér 70 éves

Dr. Michna Ottóné,  Ágnes sorozata

Azok között, akik hetven esztendővel ezelőtt Isten színe előtt állva összefogtak, hogy Kispesten új református gyülekezet születhessen, voltak ifjak is, vének is, s mert életünk ideje véges, ezek az ifjak közben megöregedtek, vagy a náluk vénebbekkel együtt rég megérkeztek oda, ahová egy életen át igyekeztek… Azoknak, akik az ő örökükbe léptek, nemcsak szabad, hanem isteni végzés szerint is fontos rájuk emlékezni, kik , mint a csillagok… Akik azokban a vészterhes, nehéz  évtizedekben, mikor a hívek számára minden veszni látszott, szívükbe fogadták, s mindvégig őrizték az Istentől kapott világosságot. „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket.” (Zsid. 13:7.) Hadd jelenjen meg itt, a Kispest Rózsatéri Gyülekezet oldalán havonta egy-egy csillag, mely e közösségben kapta, s adta fényét, mely nem kihunyt, csak azóta már nem itt, hanem odaát ragyoghat, az égiek színe előtt, együtt a többiekkel, kiknek neve Isten könyvébe van bejegyezve. És mert ennek a gyülekezetnek első pásztora mindazt, amire hálás szívvel emlékezett, azt le is írta, így az ő szavaival idézhetjük azok emlékét, hónapról hónapra, akik az utánuk következők számára példát adva, istenadta fényt hordoztak szívükben…

December

SZAMOSKÖZI ZOLTÁN

1921 december 21 – 1999 szeptember 30.

1921 december 21 – 1999 szeptember 30.

Szamosközi Zoltán, egy református hagyományokat hűségesen őrző és tiszteletben tartó, eredetileg szentesi, értelmiségi család sarja. Édesapja még Szentesen született, de Budapesten végzett jogi tanulmányokat, és diplomáját megszerezve, a fővárosban nősült. Itt helyezkedett el, a Magyar Királyi Posta Takarékpénztáránál, melynek később vezérigazgatójává lett. Fiait a Lónyay Gimnáziumba járatta. Az idősebbik, István, lelkipásztor lett, ifjabbik fia volt Zoltán, ki a Budapesti Műszaki Egyetem vegyészkarán szerzett diplomát. Olvasd tovább →

Copyright ©2011 Kispest-Rózsatér Református Egyházközség | A családbarát közösség.